Sport

Vízilabda: Märcz Tamás fényt lát az alagút végén

Június, világliga 2. hely. Július, Európa-bajnokság, 8. hely. Szeptember, világkupa, első hely – győzelem 19 év után először. Az elmúlt három hónapban ezt, a magyar férfi vízilabdában teljességgel szokatlan a hullámvasutazást mutatta be Märcz Tamás válogatottja. Ha ehhez hozzávesszük az áprilisi Európa-kupa 6. helyet, még teljesebb a görbe. A szövetségi kapitány segítségével arra az alapkérdésre kerestük a választ, mi ennek a szokatlan teljesítmény és eredmény-ingadozásnak az oka, melyik a válogatott igazi arca? Interjú.

Nem lehet összehasonlítani a különböző tornákat. A világligán például nem indult Görögország Olaszország, ennek ellenére rangos és jó torna volt. Sikerült a komplett horvát válogatottat is legyőzni (10-8), ahogy Montenegróval is szoros meccset játszottunk, a döntőben ötméteresekkel kaptunk ki – kezdte szakmai magyarázatát Märcz Tamás.

A szurkolók örültek is, lévén úgy tűnt, nem pótolhatatlanok a visszavonuló, vagy időlegesen háttérbe húzódó olimpiai bajnokok. Aztán jött a mélypont. Egy hónap alatt mi változott meg?

A Világliga után sok minden nem úgy működött, ahogy kellett volna. A torna utáni héten azt éreztem, nem megfelelő az edzésintenzitás, mintha elfogyott volna egyesekben a motiváció. Erről beszélgettünk is a játékosokkal. Sok felkészülési tornán vettünk részt, talán érdemes lett volna egyet lemondani, de erre nem volt lehetőség. Ez persze nem lehet elég magyarázat, hiszen más országoknak is hasonló felkészülésük volt és a csúcsra értek.

Ezért változtatott az Eb-hez képest öt helyen a csapaton?

A cserék többsége függetlenül az Eb-től előre eltervezett volt. Összességében a világkupán a váltás jól sült el, hatékonyabbak lettünk. Azonban ne tévesszen meg senkit ez az első hely.

Ettől még nem vagyunk világverő csapat, nem vagyunk a világ legjobbja. Hiszen ez megint más típusú torna volt.

A három nagy torna közül melyik volt a legerősebb esemény?

Egyértelműen az Eb, hiszen ott 16 csapat csapott össze és az összes nagy európai vízilabda hatalom jelen volt. Itt ütött vissza leginkább, hogy tavaly, a hazai rendezésű vb-t még nem áldoztuk fel az elkerülhetetlen fiatalítás, az új csapat felépítése miatt. A visszavonuló olimpiai bajnokok mellett Hárai Balázs és Varga Dénes is háttérbe vonult időlegesen, tény, a hiányukat nehéz azonnal betölteni. Ennek ellenére lehetett volna jobban játszani és jobban szerepelni az Eb-n.

Vámos Márton és az orosz Danyiil Merkulov a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság férfi tornáján a hetedik helyért játszott Magyarország – Oroszország mérkõzésen
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Akkor a világkupa siker nem is akkora diadal?

Ennek az eredménynek most mindenképpen örülni kell!  A Világkupára nem lehet csak úgy benevezni, hanem ki kell vívni a részvételt. Nekünk ez a tavalyi vb ezüsttel sikerült, ellenben olyan nagy múltú válogatottaknak, mint a görög, a spanyol, orosz vagy a montenegrói nem sikerült odajutni sem. Egyébként a részvevő nyolc csapatból öt a legerősebb összeállításban vett részt. A szerbek, akárcsak mi, jelentősen változtattak az Eb-hez képest, ők amolyan A-B vegyes válogatottal ugrottak vízbe, míg a horvátok a legerősebbhez képest 90 százalékossal. A szakma és a közvélemény is ezt a két, említett csapatot várta a Világkupa döntőbe.

A Világkupa azért is volt fontos, mert most tesztelték először éles körülmények közt az új szabálymódosításokat, többek között a szokásos  11+2 fős játékos kereteket. Utóbbi hogyan vált be?

Ezen a tornán mérkőzésenként csak 11 játékost lehetett csapatba rakni a korábbi szokásos 13 helyett, így ketten mindig kimaradtak. Képzelje el, hat mezőnyjátékos és egy kapus van a vízben, azaz összesen heten, ezen kívül már csak 4 hely marad a kispadon, az eddigi hattal szemben. Ha egy csapat két kapust akar nevezni a 11-be, akkor már csak három mezőnyjátékos ül a kispadon. Ők szolgáltatják az összes variációs, frissítési lehetőséget miközben őrült iram van a vízben. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a játékvezetői felfogás szerint egyre több a kiállítás. Akadt olyan meccs, ahol szinte elfogytak a játékosok a kispadról.

A világkupának az a tanulsága, hogy 11 fővel majdhogynem lehetetlen úgy lejátszani egy meccset, hogy két kapust nevezel. . Szinte mindenki egy kapussal próbálkozott, a másik csak tartalékként volt a nézőtéren.

Az olimpián is így lesz?

Ami már biztos, hogy 11 fő lakhat bent az olimpiai faluban és ennyi játékos lesz majd egy mérkőzésen is a keretszám. Várhatóan a falun kívül lesz két cserelehetőség, akik csak sérülés esetén vethetők be. Azért lobbizunk az összes nemzettel egyetértésben, hogy a falun kívül várakozó cserék ne csak sérülés esetén adhassanak alternatívát, hanem bármikor a torna alatt bevethetők, azaz becserélhetők legyenek, ha egy csapat szeretné.

Az idei „hullámvasutazás” alapján látszik ki az a 10-14 játékos, akire számíthat, és akire nem? 

Nem is kell egyelőre 14. Viszont látom azt a 18-at, aki szellemiségben, minőségben képes olyan csapattá formálódni, akikkel szívesen megyek bele a harcba, még akkor is, ha piszok nehéz lesz a következő két év.

Fotó: Illyés Tibor / MTI

Az idei évre pihenőt kérő sztárok, Hárai, Varga tagja a másfél tucatnak?

Az Eb után beszéltem velük. Hárainak továbbra is az olimpiai részvétel lebeg a szeme előtt, jelezte, szeretne visszatérni a válogatotthoz. Varga Dénes állásfoglalása nem tűnt egyelőre egyértelműnek.

Eddig sem könyörögtem senkinek, ezután sem fogok, hogy bejöjjön a válogatottba, azzal dolgoztam, akik szívesen jöttek. Az olimpiához közeledvén, viszont ha valaki nem jön be a következő hívásomra, azzal már nem számolok ebben az olimpiai ciklusban.

A sok fiatal, rutintalanabb játékos miatt szükség lenne az olimpiai szereplés érdekében több összetartásra?

Annyira sűrű a naptár, hogy nem lehet erre számítani. Maradnak a válogatott tornák előtti egy-két napos összetartások. Így inkább az egyes játékosok folyamatos nyomon követése az, amire jobban kell figyeljek. Akinek szükséges, annak egyéni munkákra teszek javaslatot klubon belül, de ha ott nem megoldható, vennie kell a fáradtságot, hogy külön képezze magát. Ez normális dolog, mert mi is így tettünk játékos korunkban.

Nem attól lesz jó igazán játékos az ember, amit edzésen elvégez, hanem attól, amit külön hozzátesz.

A nyári felkészülést lehet kicsi átalakítani, de a hogyanon még van idő gondolkodni.

A szövetség részéről van konkrét olimpiai elvárás, vagy  most, hogy éppen elnökváltás előtt áll a sportág várjunk még ezzel?

Elnökváltás mindenképpen lesz, hiszen Dr. Kemény Dénes bejelentette távozását. Az elmúlt napokban nyújtottam be az éves beszámolómat, jelenleg az elmúlt szezon értékelésével foglalkozik az Elnökség, majd utána kell kitűzni az újabb célokat, ami az olimpia közeledtével az olimpia kvalifikáció megszerzése kell, hogy legyen.

A beszámolójában mit írt, melyik a válogatott igazi arca?

Az elnökség nagyon jól tudja, hogy milyen folyamatok zajlanak a magyar vízilabdában és tisztában vannak azzal is, hogy a mezőny kiegyensúlyozottsága és a csapat életkora miatt benne lehetnek az ingadozások. Természetesen az én célom is az, hogy ezek a fajta ingadozások csökkenjenek, ehhez az is kell, hogy a csapat összetétele minél kevesebbet változzon a jövőben és minél erősebb, minél harmonikusabb összeállításban szerepelhessünk minden adott tornán.

Kiemelt kép: Illyés Tibor / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik