Sport

Davis Kupa: Piros Zsombornak nem sikerült az újabb bravúr, Csehország nyerte a párharcot

A pénteki bravúrja után nem sikerült ismételnie Piros Zsombornak a csehek elleni Davis Kupa-párharc döntőmeccsén a tapasztalt Lukas Rosol ellen. Rosol esélyt sem adott a fiatal magyar teniszezőnek, sokkal jobban mozgott, mint a pénteken kissé megsérülő Piros.

Meg kell dicsérni a magyar tehetséget, ugyanis nem kevesebb, mint ötször vette el ellenfele adogatását a három szett alatt – igaz, hétszer vesztette el sajátját.

A második játszmában még esély is lett volna az egyenlítésre, ám a tie-breaket Rosol nyerte. A harmadik szettben már erőből behúzta a meccset a cseh teniszező, így megfordította a párharcot, és végül Csehország nyert 3-2-re a Lurdy ház mögött ideiglenesen kialakított stadionban.

Köszönjük mindenkinek a szurkolást, ugyan nem tudtunk nyerni, de remélem, nem okoztunk csalódást

– mondta a pályán Köves Gábor szövetségi kapitány. Piros Zsombor hozzátette, hajszálnyira voltak a győzelemtől, de mindenki a végletekig kihajtotta magát a hétvégén.

A két ország egymás elleni örökmérlegében a csehek immár 3-1-re vezetnek. Az egyetlen magyar siker 1976-ban született Budapesten, Taróczy Balázs vezetésével.

A magyar csapat a februári nyolcaddöntőben 3-2-re kikapott a tavaly döntős Belgiumtól, ezért kellett osztályozót játszania, elvileg a bennmaradásért. A DK-osztályozónak ezúttal azonban a 2019-es kiemelésen kívül nem volt komoly tétje, mivel a nemzetközi szövetség augusztusban radikálisan átalakította a sorozatot, és a párharcok vesztesei is szinte biztosan ott lesznek jövő februárban a világcsoport 24 csapata között.

Eredmény, Davis Kupa:

Lukas Rosol – Piros Zsombor 6:4, 7:6, 6:3
A három győztes meccsig tartó párharc végeredménye: 3-2 a cseheknek.

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik