Sport

Drogot találtak a kétgyermekes magyar futónő szervezetében

A Nemzeti Sport készített egy hosszabb interjút Magyarország egyik legjobb és legeredményesebb ultrafutójával. Makai Viktória viszont most nem a sikerivel került be a hírekbe, hanem azzal, hogy a 12 órás éjszakai országos bajnokság után drogot, egészen pontosan amfetaminszármazékot találtak a szervezetében. Makai állítja, fogalma sincs, hogy mi történt, és az események rekonstruálása során arra jutottak, hogy a verseny ideje alatt történhetett a fertőzés.

Hajmeresztő belegondolni abba, hogy  akaratomon és tudtomon kívül drog került a szervezetembe, és fogalmam sincs, hogy hol és hogyan történhetett ez meg a verseny során. (…) Hogy a verseny alatt bevett fájdalomcsillapító, az elfogyasztott energiaital vagy éppen egy drogszennyezett füves területre eldobott frissítőkulacs okozta-e a bajt, nem tudom

– mondta a lapnak Makai.

A futónő elmondta, ha nem sikerül bizonyítani az igazát, mivel zéró tolerancia van érvényben, négy évre fogják eltiltani a versenyzéstől. Makai beszélt Dr. Zacher Gáborral is, aki elmesélte neki a szer hatásmechanizmusát. Ezt Makai elmondása szerint nem érezte a verseny közben, illetve úgy tudja, hogy az amfetamin komoly kiszáradást, szívritmuszavart okozna futás közben.

Ugyanúgy megvolt a flow-érzésem, ahogy a többi versenyen általában. Ha ez egy komplett adag kábítószer lett volna, éreznem kellett volna a hatását. Valószínűleg a verseny vége felé kerülhetett a szervezetembe.

– mondta a futó, majd hozzátette, nem akar önbíráskodni, meg senkit nem gyanúsít, de volt három kör, amikor a férje nem találta a fűben a kulacsát. Azt mondja, most már nem kétségbeesett, hanem mérges.

Kétségbe ejt a büntetés, de nem is amiatt, hogy mennyit kapok. Abszurdabban érint az, hogy nem tudom az okát, mindez miért történhetett meg.

Honlapunk az üggyel kapcsolatban megkereste Dr. Tiszeker Ágnest, a MACS, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezetőjét.

A szakember elmondta,

Szeptember 17-én lesz Makai Viktória bizottság előtti meghallgatása. Amit biztosan el tudok mondani az az, hogy Viktória A-, és B-mintájában is megtaláltuk a tiltott szert. Neki arra kell megfelelő magyarázatot adnia, hogyan jutott az be a szervezetébe. Amennyiben sikerül bizonyítania az ártatlanságát, a bizottság egészen biztosan megértő lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik