Sport

Halász Bence megint bronzéremig vetette a kalapácsot!

A berlini Európa-bajnokságon szintén bronzérmes fiatal atléta most Ostravában mutatta meg, hogy nemcsak a jövő, hanem a jelen embere is egyben.

A Kontinentális Kupa csehországi állomásán állhatott a dobogóra a szombathelyiek 21 éves versenyzője, az Európa-válogatottat erősítve dobott 74 méter 80 centit.

A döntőbe ezzel együtt nem jutott be, mert a harmadik kísérletére érte el ezt az eredményt, az elődöntőnek viszont a negyedik próbálkozás számított, akkor pedig “csak” 74 méter  16 centiig jutott, ez három centivel elmaradt a végül második egyiptomi induló eredményétől.

A számot egyébként az olimpiai bajnok tádzsik Nazarov nyerte 77 méter 34 centiméteres dobásával.Halász Bence a harmadik helyéért hat pontot kapott, míg Európa másik képviselője, a lengyel Wojciech Nowicki hármat szerzett, a kontinens összességében ötöt szerzett ebben a versenyszámban – számolt be az MTI.

Az Európa-bajnokságon a korábbi junior világbajnok Halász Bence 77 méter 36 centit teljesített a döntőben, azzal lett harmadik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik