Sport

Válaszokra vár a pólókapitány

Märcz Tamás szövetségi kapitány válaszokat vár a férfi vízilabda-válogatott néhány játékosától a jövő héten Berlinben sorra kerülő világkupán, írja a zMTI. A szakember az együttes csütörtöki edzését követően a Margitszigeten arról beszélt, hogy a mostani keret még a júliusi, barcelonai Európa-bajnokságon szerepelt csapatnál is fiatalabb, ugyanakkor a németországi, nyolccsapatos tornára mindenféle elvárás és teher nélkül utazhat ki.

A magyar válogatott helye ugyanis már biztos a jövő évi, Kvangdzsuban sorra kerülő világbajnokságon, amelyre a világkupáról is lehet kijutni.

„Fontos, hogy azok a fiatalok, akik közel vannak a válogatott szinthez, minél gyorsabban gyűjtsenek éles helyzetben tapasztalatot. Nehéz és kiegyensúlyozott mérkőzésekre számítok Berlinben, egy-két gól lesz a különbség ide vagy oda, bízom abban az egységben, ami most jellemzi a csapatot, hogy eredményesek leszünk” – nyilatkozta Märcz Tamás.

A kapitány hangsúlyozta: annak ellenére, hogy nincs igazi tétje a tornának, szeretnék megmutatni magukat, főleg azért, mert a barcelonai Európa-bajnokság nem sikerült jól a csapatnak, amely csak a nyolcadik lett a katalán fővárosában.

Néhány játékosnak ez lesz az első világversenye, többeknek pedig bizonyítaniuk kell. Mérkőzésről mérkőzésre megyünk, a nyitótalálkozón mindjárt a házigazda németekkel játszunk, akiknek élet-halál kérdése lesz a torna, hiszen nagyjából ez az egyetlen esélyük arra, hogy világbajnoki kvalifikációt szerezzenek.

Az MTI kérdésére Märcz Tamás elmondta, a közös felkészülés kezdete óta eltelt két-három hétben már sok játékosban látja a karakterbeli fejlődést, amelyre szükség van ahhoz, hogy jobbak legyenek. Hozzátette, a világkupán válaszokra is vár.

Nagy Ádám és Vadovics Viktor például nagyon fiatalok, és csak idő kérdése, mikor lépnek be stabilan a válogatottba. Remélem, már ezen a világkupán felveszik a kesztyűt, bár még hajlamosak rossz döntéseket hozni, de az ilyen versenyeken kell rutint szerezni” – fűzte hozzá.

A kapitány kiemelte Pásztor Mátyást is, aki 31 évesen debütálhat a nemzeti csapatban. „Hiányoztak a gólok, a jó befejezések, vagy éppen a góllövőink nem úgy teljesítettek, ahol azt vártuk volna. De Jansik Szilárd például sérülés miatt nem lehetett ott az Eb-n. Bízom benne, hogy ezek a játékosok igazolják, vagy jelet adnak arra, hogy a jövőben is számolni kell velük. Esetleg megnehezítik a többiek dolgát, hogy nagy harc legyen a keretben, és senki ne érezze biztosnak a helyét” – jelentette ki a szövetségi kapitány.

A jövő kedden kezdődő világkupán a magyarok sorrendben a házigazda németekkel, az ausztrálokkal és a japánokkal találkoznak a csoportban, innen minden együttes továbbjut az egyenes kiesés szakaszba.

A másik csoportban Szerbia, Horvátország, Dél-Afrika és az Egyesült Államok szerepel.

A magyar csapat kerete

Kapusok: Kardos Gergely (Szolnoki Dózsa), Vogel Soma (FTC-PQS Waterpolo)

Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (Szolnoki Dózsa), Jansik Dávid (Szolnoki Dózsa), Jansik Szilárd (FTC-PQS Waterpolo), Kovács Gergő (A-Híd OSC-Újbuda), Manhercz Krisztián (A-Híd OSC-Újbuda), Mezei Tamás (FTC-PQS Waterpolo), Nagy Ádám (PannErgy-Miskolci VLC), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (MKB-Euroleasing-BVSC), Pohl Zoltán (FTC-PQS Waterpolo), Vadovics Viktor (PannErgy-Miskolci VLC), Zalánki Gergő (Szolnoki Dózsa)

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik