Sport

Tombolva ünnepelte a közönség az éjszaka középén kieső teniszezőt

A negyedik helyen kiemelt Alexander Zverev búcsúzott, a hetedikként rangsorolt Marin Cilic ugyanakkor óriási csatában nyolcaddöntőbe jutott a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság férfi versenyében.

Zverev honfitársával, az ugyancsak német Philipp Kohlschreiberrel mérkőzött a harmadik fordulóban, és négyszettes vereséget szenvedett.

A horvát Cilic – a torna 2014-es győztese – ugyanakkor bejutott a 16 közé, miután 2-0-s játszmahátrányból fordítva, négy óra alatt legyőzte az ausztrál Alex De Minaurt.

A találkozó helyi idő szerint hajnali 2 óra 22 perckor ért véget, így csak öt perccel zárult korábban az eddigi legkésőbb befejezett meccsnél.

Bár a meccset Cilic nyerte, a 19 éves, a világranglistán 45. helyen álló Di Minaur biztosan szerzett magának pár új rajongót, hiszen óriásit küzdött, hét meccslabdát hárított.

Érdemes megnézni, hogyan búcsúzott a közönség Di Minaurtól, akit láthatóan összetört, hogy nem jött össze neki a bravúr.

Továbbjutott a korábbi világelső szerb Novak Djokovic is, aki Richard Gasquet-t múlta felül.

A nők versenyében biztosította helyét a nyolcaddöntőben az ugyancsak korábbi ranglistavezető orosz Marija Sarapova, aki a tavalyi Roland Garros-bajnok lett Jelena Ostapenkót verte.

A kétszeres wimbledoni bajnok, ötödik kiemelt cseh Petra Kvitova kiesett: őt a fehérorosz Arina Szabalenka győzte le. Utóbbi honfitársa, Aljakszandra Szasznovics nem járt ilyen jól: a japán Oszaka Naomi két 6:0-s szettel ejtette ki.

Eredmények, 3. forduló, a 16 közé jutásért:

férfiak:
Kohlschreiber (német) – A. Zverev (német, 4.) 6:7 (1-7), 6:4, 6:1, 6:3
Djokovic (szerb, 6.) – Gasquet (francia, 26.) 6:2, 6:3, 6:3
Cilic (horvát, 7.) – De Minaur (ausztrál) 4:6, 3:6, 6:3, 6:4, 7:5
Goffin (belga, 10.) – Struff (német) 6:4, 6:1, 7:6 (7-4)
Nisikori (japán, 21.) – Schwartzman (argentin, 13.) 6:4, 6:4, 5:7, 6:1
Sousa (portugál) – Pouille (francia, 17.) 7:6 (7-5), 4:6, 7:6 (7-4), 7:6 (7-5)
Federer (svájci, 2.) – Kyrgios (ausztrál, 30.) 6:4, 6:1, 7:5
Millman (ausztrál) – Kukuskin (kazah) 6:4, 4:6, 6:1, 6:3

 

nők:
Sarapova (orosz, 22.) – Ostapenko (lett, 10.) 6:3, 6:2
Szabalenka (fehérorosz, 26.) – Kvitova (cseh, 5.) 7:5, 6:1
Oszaka (japán, 20.) – Szasznovics (fehérorosz) 6:0, 6:0
Cibulkova (szlovák, 29.) – Kerber (német, 4.) 3:6, 6:3, 6:3
Suarez Navarro (spanyol, 30.) – Garcia (francia, 6.) 5:7, 6:4, 7:6 (7-4)
Vondrousova (cseh) – Bertens (holland, 13.) 7:6 (7-4), 2:6, 7:6 (7-1)
Keys (amerikai, 14.) – Krunic (szerb) 4:6, 6:1, 6:2
Curenko (ukrán) – Siniakova (cseh) 6:4, 6:0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik