Sport

Sikkasztás miatt örökre eltiltottak egy kenyai sportvezetőt

Szponzori pénz elsikkasztása miatt örökre eltiltották az atlétikától David Okeyót, a kenyai szövetség korábbi alelnökét és főtitkárát, egyben a Nemzetközi Atlétika-szövetség (IAAF) tanácsának egykori tagja,  is volt.

Az IAAF csütörtöki közleménye szerint a sportvezető az egyik nagy sportszergyártótól kapott támogatási összegből több ezer dollárt használt fel. A szövetség nyomozott Joseph Kinyua, a kenyai szövetség egykori kincstárnoka után is, akit szintén érintettnek találtak, de nem büntettek meg.

Korábban mindkét egykori vezető tagadta bűnösségét, azt állítva, hogy a kérdéses pénz költségeik fedezésére szolgált, és törvényesen megillette őket.

Nyitóképen David Okeyo. Fotó: Lintao Zhang/Getty Images for IAAF

Ajánlott videó

Olvasói sztorik