Sport

Egyetlen másodperc után kisétált a ringből a nehézsúlyú bunyós

Érdekes pillanatokat éltek át azok, akik a Curtis Harper-Efe Ajagba nehézsúlyú meccsre vártak augusztus 24-én, pénteken, Minneapolisban (USA). Történt ugyanis, hogy az amerikai Harper a gongszó pillanatában fogta magát, és kilépett a ringből, és komótosan besétált az öltözőbe.

Az ok prózai: a bunyós több pénzt akart a meccsért, és mintegy tiltakozásképp a távozás mellett döntött. 

Harper edzője, Nate Campbell az események után rendesen kiosztotta tanítványát az újságíróknak, ami azt jelenti, ő sem tudta, de minimum nem számolt vele, hogy ez fog történni.

Ez az ember megalázta saját magát, a szurkolóit, a családját és engem

A gála promótere, Leon Margules a BBC-nek azt mondta, nem érti, miért lépett le Harper, hiszen a meccs előtt aláírta a szerződést – ergo elfogadt a feltételeket.

Aláírta a szerződést. Először akkor hallottam, hogy a pénzzel van a gondja, miután elment. Rendesen mérlegelt, nem késett, sőt a ringben még le is pacsizott az ellenfelével. Nagyon különös ez nekem

– mondta Margules.

Az eset videón:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik