Sport

17 évesen, körrekorddal lett magyar bajnok

24.hu
24.hu

2018. 08. 13. 14:23

Hazai körrekordot jelentő idővel lett magyar bajnok az 1000 köbcentiméteresek között a német bajnokságban pallérozódó Kovács Bálint, a H-Moto Team 17 éves gyorsasági motorversenyzője.

A fiatal pilóta menedzsmentjének tájékoztatása szerint az elmúlt hétvégén, a Hungaroringen rendezett versenyen Kovács 1:50.7 perces köridőt futva nyerte meg az 1000 köbcentis kategória futamát, ilyen gyorsan pedig korábban még egyetlen magyar motoros sem ért körbe a mogyoródi Forma-1-es pályán.

Ezzel a győzelemmel a 17 éves versenyző bebiztosította pályafutása első felnőtt magyar bajnoki címét, két hét múlva pedig már a Lausitzringen áll majd rajthoz a német bajnokság Suzuki Cup elnevezésű, ugyancsak 1000 köbcentiméteres motorokat felvonultató mezőnyében.

Kovács április végén sporttörténelmet írt azzal, hogy – még 16 évesen – a német bajnokság szezonnyitóján, Oscherslebenben egy futamot megnyert, majd a második versenyen második lett. Korábban még egyetlen magyar motorversenyző sem aratott ehhez hasonló sikert ennyire fiatalon nemzetközi sorozat felnőtt mezőnyében. Július elején, a belgiumi Zolderben rendezett második fordulón Kovács mindkét futamot a második helyen zárta, így az összetett pontversenyben is második, és van esélye a bajnokság megnyerésére.

Nyitókép: H-Moto Team

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.