Sport

Két magyar cselgáncsozónk is érmes lett Budapesten

Ungvári Miklós arany-, Szabó Frigyes pedig bronzérmet nyert a 73 kilogrammos súlycsoportban szombaton a Papp László Budapest Sportarénában zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs Grand Prix-versenyen.

Az olimpiai ezüstérmes Ungvári egy-egy osztrák, holland, lengyel, majd román versenyző legyőzésével megnyerte csoportját, és mivel az elődöntőben a kanadai Arthur Margelidonnál is jobbnak bizonyult hosszabbítás után, készülhetett a japán Maszasi Ebinuma elleni fináléra. A 37 éves magyar eddig egyszer találkozott háromszoros világbajnok és kétszeres olimpiai harmadik ellenfelével, a 2010-es moszkvai Grand Slam-viadalon legyőzte őt.

A “visszavágó” kiegyenlített küzdelmet hozott, a háromszoros Európa-bajnokot kétszer is intették. A harmadik percben Maszasi indított, Ungvári azonban egy jó ellentámadással földre vitte ellenfelét, a bíró pedig rövid gondolkodás után ippongyőzelmet ítélt a javára.

Ugyanebben a súlycsoportban Szabó Frigyes – aki előzőleg komolyabb nemzetközi eredmény nélkül állt – a vigaszág végküzdelmeiben a bronzéremért lépett tatamira a mongol Odbayar Ganbaatar ellen. A tavalyi, budapesti világbajnokságon bronzérmes ázsiai dzsúdós meglepően passzívan kezdett, Szabó egy perc elteltével váratlanul leszorította őt, és a meglepett Ganbaatar hamarosan “lekopogta” a kilátástalan helyzetet.

A többi magyar induló közül Végvári Martin és Mátics András, valamint 81 kilogrammban Ungvári Attila, Iklódi Máté, Gőz Roland és Kurtán Zsombor is helyezés nélkül zárt.

A nők mezőnyében a 70 kilogrammos kategóriában Gercsák Szabina a csoportküzdelmek során legyőzte orosz és belga ellenfelét, de a holland Sanne van Dijke-tól kikapott, így a vigaszágra került, ahol a marokkói Asszma Niang is nyert ellene, vagyis a hetedik helyen végzett. Lőrinc Renáta és Balogh Sára, illetve 63 kg-ben Cservenák Anna, Balogh Daniella és Polyák Krisztina helyezetlenül zárt.

A pénteki, első versenynap legjobb magyarja Karakas Hedvig volt, aki bronzérmet nyert 57 kilogrammban. Vasárnap női 78 és +78, továbbá férfi 90, 100 és +100 kilóban zajlanak a küzdelmek a Papp László Budapest Sportarénában.

Eredmények – cselgáncs GP, Budapest, 2. nap

férfiak:
73 kg:
1. UNGVÁRI MIKLÓS
2. Maszasi Ebinuma (japán)
3. SZABÓ FRIGYES és Arthur Margelidon (kanadai)
Végvári Martin és Mátics András helyezetlenül zárt.

81 kg:
1. Alan Hubecov (orosz)
2. Kohara Kenya (japán)
3. Szagi Muki (izraeli) és Robin Pacek (svéd)
Ungvári Attila, Rajkai Róbert, Gőz Roland és Kurtán Zsombor helyezetlenül zárt.

nők:
63 kg:
1. Ajmi Noucsi (japán)
2. Martyna Trajdos (német)
3. Andreja Leski (szlovén) és Agata Ozgoba-Blach (lengyel)
Cservenák Anna, Balogh Daniella és Polyák Krisztina helyezetlenül zárt.

70 kg:
1. Szaki Nizoe (japán)
2. Sanne van Dijke (holland)
3. Sally Conway (brit) és Kelita Zupancic (kanadai)
Gercsák Szabina, Lőrinc Renáta, Cserlau Jennifer és Balogh Sára helyezetlenül zárt.

Nyitókép: Máthé Zoltán/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik