Sport

Ötödik a férfiváltó, Hosszúék nyolcadikak a döntőben

A férfiak 4×100-as vegyesváltójában a Bohus Richárd, Horváth Dávid, Milák Kristóf, Németh Nándor négyes az ötödik pályán úszott.

Bohus nagyon bekezdett és ugyan a táv második felén kicsit visszaesett, így is harmadikként váltotta őt Horváth, ám ő visszaesett a nyolcadik, azaz utolsó helyre. Innen következett Milák Kristóf (aki már leúszott egy döntőt), egy helyet javított, Némethnek innen kellett megnyitnia a hajrát és még ő is tudott javítani, ötödikként zárt a magyar csapat (3:34.24.)

A britek nyerték az aranyat, az oroszok lettek a másodikak, a németek pedig a harmadikak.

A fiúkat a női vegyesváltó követte, ez volt a glasgow-i úszó-Európa-bajnokság utolsó versenyszáma. A mieink a nyolcadik idővel jutottak be a fináléba, Hosszú Katinka, Sztankovics Anna, Szilágyi Liliána és Verrasztó Evelyn volt az összetétel.

Hosszú a hát végén az utolsó helyen váltott, és bár úgy tűnt, Sztankovics javítani tud, a táv felénél továbbra is nyolcadikak volt a magyar váltó. A harmadik százon már nagyon visszaestünk, Szilágyi bő egy testhossznyi hátrányban volt a pillangó végén, és Verrasztó sem tudott előrébb lépni, a hetedik németektől bő három másodperccel elmaradva lett utolsó magyar csapat – amelynek egyébként már az is ünnep volt, hogy elindulhatott a fináléban.

Az oroszok, a dánok és britek végeztek a dobogón.

Eredmények – 4×100 m vegyesváltó

férfiak:
1. Nagy-Britannia (Nicholas Pyle, Adam Peaty, James Guy, Duncan Scott) 3:30.44 perc
2. Oroszország 3:32.03
3. Németország 3:33.52
…5. MAGYARORSZÁG (Bohus Richárd, Horváth Dávid, Milák Kristóf, Németh Nándor) 3:34.24

nők:
1. Oroszország (Anasztaszija Feszikova, Julija Jefimova, Szvetlana Csimrova, Marija Kamenyeva) 3:54.22 perc
2. Dánia 3:56.69
3. Nagy-Britannia 3:56.91
…8. MAGYARORSZÁG (Hosszú Katinka, Sztankovics Anna, Szilágyi Liliána, Verrasztó Evelyn) 4:04.58

Ajánlott videó

Olvasói sztorik