Sport

Nem várt riválist kapott Froome

24.hu
24.hu

2018. 07. 18. 21:02

Geraint Thomas győzött a Tour de France országúti kerékpáros körverseny tizenegyedik szakaszán, ezzel átvette a sárga trikót az eddigi éllovas Greg van Avermaettól.

Az Albertville-ből indult szakaszon 108,5 kilométer és a La Rosiere-i hegyi befutó várt a versenyzőkre, amelyen a főmezőnyt ismét a címvédő Chris Froome csapata, a Sky kontrollálta. Az utolsó emelkedő előtt először Tom Dumoulin eredt a több csoportra szakadt, hosszú ideje elöl tekerő szökevények nyomába. Később Froome csapat- és honfitársa, Thomas fogta be és előzte meg sorra az előtte haladókat, így az utolsó métereken az addig vezető Mikel Nievét is. A 32 éves brit versenyző a tavalyi viadal után másodszor ünnepelhetett szakaszgyőzelmet a Touron.

A hajrában a legutóbbi három háromhetes viadalt megnyerő Froome is lerázta riválisait, és végül Dumoulinnel együtt ért célba, ezzel a második helyre lépett előre az összetett jelentősen átalakult élmezőnyében.

A Bourg-Saint-Maurice-ból rajtoló csütörtöki szakaszon 175,5 kilométer és a legendás Alpe d’Huez megmászása vár a mezőnyre, amely a jövő vasárnapi párizsi befutóig 3351 kilométert teker a 105. Tour de France-on.

Eredmények, 11. szakasz, Albertville-La Rosiere, 108,5 km, hegyi befutó

1. Geraint Thomas (brit, Sky) 3:29:36 óra
2. Tom Dumoulin (holland, Sunweb) 20 másodperc hátrány
3. Chris Froome (brit, Sky) azonos idővel

Az összetett élcsoportja:
1. Thomas 44:06:16 óra
2. Froome 1:25 perc hátrány
3. Dumoulin 1:44 p h.

Nyitókép: Marco BERTORELLO / AFP

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.