Sport

Feloszlott a tavasszal még Final Fourban szereplő Rába ETO

A Kisalföld szerint hivatalosan is feloszlott a tavasszal még Spanyolországban, az UEFA-futsalkupa Final Fourján szereplő Rába ETO. A nyolcszoros magyar bajnok, hétszeres Magyar Kupa-győztes csapat vége a lap szerint várható volt, hiszen a klub több mint 400 millió forintos tartozást halmozott fel az évek során.

A Quaestor-botrány után csődbe menő nagypályás csapat és az addigra már egyedülállóan sikeres futsalosok fúzióját Drucskó Zoltán hajtotta végre, aki egy ideig a győri futball megmentőjeként tetszelgett, ám 2017 végén ő is csőd közelbe vezette a klubbot, amit végül a helyi önkormányzat, élén Borkai Zsolttal vett ismét a szárnyai alá.

Akkor Borkai azt mondta, a 400 milliós hiány az addigi felelőtlen gazdálkodás következménye.

A Kisalföld szerint az új tulajdonos, Mányi József a nagypályás csapatot részesíti előnyben, ergo elengedte a futsalosok kezét. A klub ügyvezetője, Soós Imre a lapnak megerősítette, hogy nem kívánnak csapatot nevezni az NB I-es futsalbajnokságba.

Kiemelt kép: eto.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik