Sport

Folytatja a magyar hokiválogatott kapitánya

A Magyar Jégkorong Szövetség délelőtti közleménye szerint a válogatott finn szövetségi kapitánya, Jarmo Tolvanen folytathatja az előző idényben megkezdett munkáját. A 62 éves szakember irányításával a 2018-as hazai világbajnokságon 15 másodpercre állt a válogatott attól, hogy 2016 után ismét az elit világbajnokságon szerepeljen. A kapitány elmondta, jól érzi magát Magyarországon, és szívesen hajlott a munka folytatása felé.

A döntésemben a legnagyobb szerepet az játszotta, hogy jól érzem magam Magyarországon, lelkes emberekkel dolgozhatok együtt. Nagy tervek vannak, történnek változások, és látható a magyar hoki fejlődése, de végső soron az emberek, a játékosok, edzők, vezetők, szurkolók jelentették a döntő tényezőt. Egy évig edzeni egy csapatot rövid időnek számít, és úgy érzem, az eddig megszerzett tapasztalataimmal még többet nyújthatok

– mondta.

A szövetségi kapitány 1+1 évvel hosszabbította meg szerződését, legközelebb jövő tavasszal, április 29. és május 5. között bizonyíthat a kazahsztáni Divízió I/A világbajnokságon.

Az előző idényben tettünk egy lépést előre, de a következő lépés nagy kihívást jelent. Ezzel együtt jó érzésem van a jövőt illetően. Megvan bennünk a potenciál, hogy fejlődjünk, még több tehetséges játékos szerepelhet majd nemzetközi színtéren és tudjuk, hogy az A csoportos mezőny szintje egyre közelebb kerül. Alig várom, hogy Kazahsztánban ismét érmekért harcolni lássam a csapatot

– nyilatkozta Tolvanen a következő év kihívásairól.

Kiemelt kép: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik