Sport

Saját játékosa váltja a kispadon a magyar sikeredzőt

Távozik posztjáról Cseh Sándor, a férfi vízilabda ob I-ben idén ezüstérmes Szolnoki Dózsa vezetőedzője, akinek helyét a csapat eddigi játékosa, a szerb Zivko Gocic veszi át.

Cseh Sándor 2008 óta dolgozott a Tisza-parton, a 2014/15-ös idénytől vette át az együttes irányítását, amellyel a mostani idény közepéig szinte egyeduralkodónak számított a hazai porondon, többek között három Magyar Kupát, három bajnoki címet és Bajnokok Ligáját nyert a gárda.

„Cseh Sanyi tíz éve van velünk, köszönjük neki az évtizednyi közös munkát és az együtt megélt sikereket! Azonban úgy tűnik, edzőként ő sem tudott úrrá lenni a negatív folyamatokon, és a csapat és a közte lévő viszony is megváltozott. Még nem ért véget a bajnoki rájátszás, amikor ő maga is arról beszélt, hogy már nem tud újat mondani a csapatnak, nem tudja őket motiválni. Ezért döntöttem el, hogy változásra van szükség, és a szerződése lejárta után már nem hosszabbítunk. A csapatnak és neki is új impulzusokra van szüksége” – fogalmazott a vlv.hu szakportálon közreadott interjúban Nyerges Zsolt, a szolnoki vízilabdacsapat tulajdonosi alapítványának alapítója.

Idén a Szolnok az ob I döntőjében 2-0-s hátrányból egyenlített a Ferencvárossal szemben, de az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc ötödik mérkőzését elveszítette.

A Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében a Szolnok címvédőként a tavalyi döntő „visszavágóján” egy góllal kikapott a Jug Dubrovniktól, így csak az ötödik helyért harcolhatott, s azt végül a Brescia, valamint az Eger legyőzésével meg is szerezte.

Cseh Sándor a távozásáról azt mondta: a miértekről és a hogyanokról nem szeretne nyilatkozni.

Ebben a klubban éltem életem nagy részét, a családomból mindenki ide kötődik, itt sportol vagy dolgozik. Van aki hatvan éve, a gyerekeim pedig születésük óta. Így azt gondolom, hogy a történtek csak rám és a vezetőkre tartoznak

– jelentette ki a vlv.hu oldalnak.

A 35 éves Zivko Gocic, aki kettős, szerb és magyar állampolgár, szintén a szakportálnak úgy fogalmazott, nehéz döntés volt, hogy felhagy az aktív játékkal.

Óriási váltás ez, nehéz döntés volt számomra felhagyni az aktív játékkal, de úgy éreztem, eljött az idő. Megkaptam ezt a lehetőséget, majd kiderül, hogy milyen edző leszek

– mondta a szerb válogatottal olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok, ötszörös Európa-bajnok játékos.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik