Sport

Korábbi szövetségi kapitány veszi át a Honvéd irányítását

A hetedik helyen végzett a Racionet Honvéd a férfivízilabda ob I 2017-18-as szezonjában, amely után a klub bejelentette, hogy Vad Lajos vezetőedző új szakmai kihívásokra vágyik, így távozik az együttestől. Szerdán délelőtt tartott sajtótájékoztatót a Honvéd, ezen pedig kiderült, hogy

a korábban a női vízilabda-válogatottat is irányító Merész András lesz az új vezetőedző.

A döntés abból a szempontból nem meglepő, hogy az 55 éves, a női válogatottat vb-bronzig és olimpiai negyedik helyig vezető Merész 2017-től már a Honvéd utánpótlásában dolgozott.

„Nagy feladatnak gondolom, hogy olyan játékosoknak lehetek az edzője, akik közel állnak hozzám, ráadásul mindenki közül a legközelebb Szivós Márton. Egy csapat építése ott kezdődik, hogy a legjobbak, két világbajnokunk, Szivós Márton és Decker Attila maradtak, a klub és a szakosztály hozzáállását pedig jól mutatja, hogy akiket kértem, ide hozta” – mondta Merész András, aki június 16-án kezdi el a kerettel a felkészülést. A szakember kitért a háromszoros olimpiai bajnok, 40 éves Kiss Gergelyre, aki „zseniális fizikai állapotban van” és továbbra is számítanak a játékára, ősszel és tavasszal egyaránt három-négy mérkőzésen ugrik majd medencébe.

Új igazolásokat is bejelentettek: a friss bajnok Ferencvárostól érkező Szirányi Balázst, az Universiade-győztes Juhász Zsoltot, a KSI utánpótlás válogatott játékosa, Kardos Alexandert, valamint a Bajnokok Ligája-címvédő Szolnoktól távozó, ex-honvédos Fülöp Bencét mutatták be. Utóbbi nem volt ott az eseményen, ugyanis még a Tisza-partiakkal készül a BL nyolcas döntőjére.

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik