Sport

Jani Réka-Luca is kiesett Strasbourgban

Babos Tímea után Jani Réka-Luca is búcsúzott a 250 ezer dollár (67,5 millió forint) összdíjazású strasbourgi salakpályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében.

Kifogott Baboson a kazah mumus
Kétszer találkozott eddig Zarina Dijasszal, de még egyszer sem sikerült legyőznie őt a magyar játékosnak.

A 26 éves Jani, aki 535. a világranglistán, a nyitókörben meglepetésre legyőzte a 77. amerikai Sachia Vickeryt, ám a 16 között jóval keményebb ellenfél várt rá Dominika Cibulková személyében. A 2014-ben Australian Open-döntős, 2016-ban pedig WTA-világbajnok szlovák jelenleg 36. a rangsorban, de tavaly állt a negyedik helyen is.

A mindössze 160 centis rivális lehengerlően kezdett, Jani 3:0 – és 14 elvesztett pont – után nyert először labdamenetet, majd 25 perc elteltével szetthátrányba került. A folytatás már kevésbé egyoldalúan alakult, a magyar teniszező 1:3-ról 3:3-ra feljött, majd 5:3-nál a 29 éves Cibulkova nem élt a meccslabdájával.

Nem sokkal később, saját adogatásánál viszont már értékesítette a másodikat, és 1 óra 15 perc alatt nyert.

Végeredmény – strasbourgi tenisztorna, nyolcaddöntő:

Dominika Cibulkova (szlovák, 5.) – Jani Réka-Luca 6:1, 6:4

Fotó: Bulent Doruk / Anadolu Agency

Ajánlott videó

Olvasói sztorik