Sport

Hoki: ledobtuk magunkról a kiesés rémét

A magyar jégkorong válogatott 3-2-re legyőzte Lengyelországot, ezzel egyrészt elmozdult az utolsó, hatodik helyről, ledobtuk magunkról a kiesés rémét, egyúttal példaértékű munkával, hajtással elértük, hogy még mindig nyitott számára a harc a feljutást illetően.

Mondjuk ez utóbbihoz nem kis szerencse is kell, de ettől még tény. Ahogy az is, hogy kemény, alázatos, de hullámzó játékkal végül behúztuk a ki-ki meccset.

A magyar csapat pazarul kezdett, az első percben Sebők Balázs szerezte meg a vezetést, majd a tizedikben Benk András gólja után már 2-0 állt az eredményjelzőn. Állva hagytuk a lengyeleket.

A második harmadban fordult a kocka, kicsit mi maradtunk bent az öltözőben, amit ki is használtak a vendégek és 20 perc alatt egalizálta.

Az utolsó harmadban, mintha az elsőt ismételtük volna, csak ezúttal Hári lőtt gólt 50 másodperccel a kezdést követően. A magyar csapat önfeláldozó játékkal behúzta a meccset.

Hári János a meccs után úgy értékelt, hogy a nyomást jól bírták.

Az első harmadban jól játszottunk, a lengyel gól után azonban bepánikoltunk kicsit, az első harmadban nagyobb arányú is lehetett volna a vezetés, mert a lengyelek rossz napot fogtak ki

– fogalmazott a harmadik magyar gól szerzője.

A második harmadot kicsit elaludtuk, ráültünk az előnyre, nem kellett volna. De miután a harmadik gólt megszereztük, szerencsére végig tudtuk vinni az előnyt. Most kicsit rápihenünk aztán edzünk egyet és úgy jövünk ki a britek ellen, hogy mindenképp nyerni kell, mert még bármi lehet

– ezt már Sebők, az első gólszerző mondta és igaza van.

Olyannyira nincs nagy különbség a csapatok között, hogy senki nem mehet biztosra a másik ellen. Itt még bármi lehet. Ami biztos, nekünk nyernünk kell.

Lengyelország-Magyarország 2-3 (0-2, 2-0, 0-1)

Lengyelország-Magyarország 2-3 (0-2, 2-0, 0-1)
Gól: Komorski (26.), Chmielevski  (32.) illetve Sebők Balázs (2.), Benk András (10.), Hári (41.)

Papp László Budapest Sportaréna, 7370 néző.
Játékvezetők: Ingram (kanadai), Prigaric (horvát), Harrington (kanadai), Lundgren (svéd)

A vb állása:

1. Kazahsztán 3 2 1 9–4 +5 6
 2. Olaszország 3 2 1 8–4 +4 6
 3. Nagy-Britannia 3 2 1 9–10 –1 6
 4. MAGYARORSZÁG 4 2 2 7–11 –4 6
 5. Szlovénia 3 1 2 7–8 –1 3
 6. Lengyelország 4 1 3 10–13 –3 3

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik