Sport

A Nemzetközi Úszó Szövetségben a bűnözés hétköznapi cselekedet

24.hu
24.hu

2018. 04. 19. 13:18

Ha bebizonyosodik a Gyárfás Tamás elleni vád és bűnössé nyilvánítják, úgy minden bizonnyal átveszi a vezetést azon a FINA-listán, amely a Nemzetközi Úszó Szövetség legfelső vezetőinek bűnlajstromát tartalmazza.

  1. A FINA jelenlegi első alelnöke Husain Al-Musallamot azzal gyanúsítja az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma, hogy a FIFA-botrány egyik főszereplője. A bizonyíték egy húsz perces hangfelvétel ahol Al Musallam és így kínai marketinges nő teljesen nyíltan tárgyaltak a kuvaitinak járó kenőpénz összegéről. A felvételen Al Musallam azt mondja, hogy minden reklámszerződésből 82 százalék jár az Ázsiai Olimpiai Szövetségnek, nyolc  százalék a marketinges cégnek és tíz százalék személyesen neki. Itt még tart a nyomozás.
  2. A FINA kenyai tagja, Ben Ekumbo eltüntette hazája olimpiai csapatának felszerelését. A rendőri házkutatás során a nyomozók egy rakás sportruházatot tartalmazó dobozt találtak, majd az ágya alatt elbújt sportvezetőt is  – számolt be anno a theguardian.com.
  3. Aztán ott van a brazil Coaracy Nunes, a nemzeti úszószövetség korábbi elnöke, aki hosszú ideig FINA elnökségi tag is volt. A dél-amerikai sportvezető az olimpiai jegyekkel üzérkedett 2016-ban.

Úgy tudjuk, a Nemzetközi Úszó Szövetségben nincs mód a vétkező sportvezetők visszahívására. Bár Al-Musallam ügye is jó régen kirobbant már, az FBI-nak bizonyítékai vannak, de ettől még vígan alelnöke a FINA-nak. A másik két „úriembert” is csak azt követően tudták rávennie a szövetség jobb érzésű tagjai – szerencsére ők vannak többségben -, hogy mondjanak le, miután börtönbe kerültek.

Nem csodálkozunk hát, hogy a FINA nem tudott más választ adni a 24.hu megkeresésére, amit később közleményben is közzé tett oldalán: „közelről figyeljük az eseményeket, és megvárjuk a folyamatban lévő nyomozás végeredményét, mielőtt végső állásfoglalást tennénk.”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. november 18.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Nikola Gruevszkit, Macedónia korábbi miniszterelnökét a Parlament Nándorfehérvári termében 2016. november 18-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.