Sport

Ön mit tett volna a végkimerülésben fetrengő maratonfutóval?

Drámai jelenetek játszódtak le a brit Nemzetközösségi Játékokon a maratonfutás során. A skótok atlétája, Callum Hawkins kétperces előnnyel vezetett és már 2 kilométeren belül járt, amikor a 28 fokos hőségben rosszul lett. A már csak vánszorgó atléta elvesztette az egyensúlyát, és fejjel nekiesett a korlátnak, majd hiába próbált meg többször is feltápászkodni, láthatóan semmi ereje nem maradt.

A korlát túloldalán lévő nézők közül volt, aki a telefonjával videózta Hawkins agóniáját, de a többiek sem segítettek neki,

így amíg a földön feküdt, a második helyezett ausztrál Michael Shelley elfutott mellette, és végül be is zsebelte az aranyérmet.

Hawkinshoz végül hosszú percek után érkezett meg az orvosi segítség, amit elsőre elutasított, mert attól fél, hogy kizárják, a szabály ugyanis azt mondja ki, hogy a futóknak külső segítség nélkül kell célba érniük.

Az 1908-as olimpián például hiába győzött a civilben cukrászként dolgozó olasz Dorando Pietri, az utolsó 200 méteren többször is összeesett, és a szervezők segítették be a célba, ez viszont óvási alapot nyújtott a második helyezett amerikai John Hayesnek, aki később meg is kapta az aranyérmet.

A Twitteren a Hawkins esetéről kommentelők nagy része undorítónak és embertelennek nevezte, hogy senki nem sietett a skót futó segítségére, a BBC kommentátora, a korábbi világ- és Európa-bajnok középtávfutó, Steve Cram azt nyilatkozta,

szégyen, hogy későn érkezett az orvosi segítség, mert Hawkins beütötte a fejét és látszott rajta, hogy teljesen kimerült.

A szervezőbizottság ügyvezetője, Mark Peters azzal védekezett, hogy az orvosi személyzet létszáma megfelelő volt, de egy maraton során nem tudnak elhelyezni kilométerenként egészségügyi csapatokat, és azt is felhozta, hogy a végső döntést az atlétának kell meghoznia, hogy szüksége van-e a segítségre, hiszen ezzel a kizárást kockáztatja.

Hawkinst kórházba vitték, és éjszakára benntartották megfigyelésre, de azóta már kiengedték.


Ön szerint hibáztak a szervezők/az orvosi csapat?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik