Sport

Eltűnt kameruni sportolók okoznak fejtörést Ausztráliában

Öt kameruni sportoló eltűnt a Nemzetközösségi Játékokon a versenyzői faluból. Az afrikai küldöttség illetékesei szerda reggel jelentették, nem találják versenyzőiket, a queenslandi rendőrség viszont jelezte, hogy addig nem tartozik rájuk az ügy, amíg az érintettek vízumai le nem járnak.

Annyit mondanék csak, hogy amíg itt vannak, mindenki élvezze Ausztráliát, köztük a kameruniak és más sportolók is. Tartsák be a törvényeket, s tartsák észben, hogy ebben az ország milyen rendszer működik

– mondta Peter Beattie, a szervezőbizottság elnöke.

Ausztráliában szigorúak a külföldiekre vonatkozó szabályok, az egyik kormánytag már januárban felhívta a Nemzetközösségi Játékokra készülő versenyzők figyelmét, hogy kitoloncolják az országból azokat, akik a vízumuk lejárati idejét követően még ott tartózkodnak.

Egészen más hangvételű beszámolót készített az esetről a BBC, amely szerint nem öt, hanem nyolc sportolónak veszett nyoma. A legfontosabb különbség azonban, hogy a három súlyemelő és az öt ökölvívó nem eltűnt, hanem elszökött.

Rendkívül csalódottak vagyunk, a dezertőrök közül van olyan sportoló, aki azelőtt szökött el, hogy versenyzett volna. Abban reménykedünk, hogy visszatérnek hozzánk és együtt utazhatunk haza.

– mondta kameruniak sajtószóvívője, Simon Molombe a BBC-nek.

Az eltűnt sportolók vízuma május 15-én jár le.

Kiemelt képünkön az egyik eltűnt súlyemelő, Fouodji Sonkbou látható.
GOH Chai Hin/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik