Sport

Nem dől össze a világ, hogy „lesenkizték” Babos Tímeát

Honlapunk a spanyol Muguruza lekicsinylő és sértő kijelentése után megkereste a teniszező édesapját, és a sportpszichológus véleményére is kíváncsiak voltunk.

Miközben Babos Tímea a korábbi világelső, jelenleg harmadik Garbine Muguruzával küzdött a 250 ezer dollár (63,4 millió forint) összdíjazású monterreyi keménypályás női tenisztorna vasárnapi döntőjében (3:6, 6:4, 6:3), ellenfele szájából elhangzott egy minősítés, amely miatt felhorgadt a magyarországi sportszerető közvélemény.

Babos 6:3-ra nyerte az első játszmát. A másodikban 3:2-es Muguruza vezetésnél a spanyol játékos élt a szabályok adta lehetőséggel és edzői segítséget kapott. Sam Sumyk odament hozzá és miközben magyarázta a követendő taktikát, tanítványa Babosra utalva azt motyogta maga elé: „Ő egy senki. Ő egy kibaszott senki”.

46:50-től érdemes figyelni:

Mit szól mindehhez az édesapa?

Telefonon értük utol Babos Csabát, a legjobb magyar teniszezőnő (WTA 39.) édesapját, aki korábban maga irányította lánya felkészülését és arról kérdeztük, mit szól az esethez?

Egykorú lányokról beszélünk (mindketten 1993-ban születtek –  a szerk.), így elég régóta ismeri Timi Garbine-t. Junior korukban többször meccseltek egymás ellen, akkoriban Timi volt a jobb. Azóta Muguruza nyert két egyéni Grand Slam-versenyt (2016-Roland Garros, 2017-Wimbledon), Timi pedig tavaly páros világbajnok lett, idén pedig az Australian Openen diadalmaskodott Kristina Mladenoviccsal. A spanyol lány kijelentése nyilván őt minősíti. Ugyanakkor nem érdemes ezt túlragozni. Monterreyben is többször edzettek együtt a lányok, kifejezetten jó a kapcsolatuk egymással. Egészen biztos, ha legközelebb találkoznak Gabi elnézést kér Timitől

– vélekedett Babos Csaba.

A sportpszichológus

Honlapunk megkereste Dr. Kárpáti Róbert pszichiátert, a Ferencváros labdarúgó csapatának sportpszichológusát, aki egy rövid történettel érzékeltette, mi zajlik le egy-egy éles, téthelyzetben a sportolókban.

Egyszer egy konferenciára együtt utaztam Kassai Viktorral és arról faggattam, milyen srácok a labdarúgók. Így felelt: „Nem tudom, mert kizárólag a gyepen találkozom velük és 180-as pulzussal ismerem őket”.
Sportolás közben, kiváltképp téthelyzetben megnövekedik a szervezet adrenalin szintje, egyfajta más állapotba kerül az ember. Ilyenkor előfordulhat, hogy másképp, a külvilág szemében olykor megbotránkoztatóan reagálnak egy-egy szituációra. Gyakori, hogy az ellenfél küzdelem hevében „ellenséggé” változik és ekkor hajlamos a sportoló a másik tudásának lekicsinylésével spannolni magát. Az esetek többségében azonban ahogy eldől a meccs, már el is felejtik az egészet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik