Sport

Talált egy Eb-bronzot a magyar kézilabda

Korában beszámoltunk róla, hárman is doppingoltak abban az orosz kézilabda-csapatban, amely tavaly nyáron, Szlovéniában az U19-es női Európa-bajnokságon döntőbe jutott, majd a franciáktól elszenvedett 31-26-os vereség után ezüstérmet szerzett.

Nos, az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) honlapjának keddi hivatalos közleménye szerint lezárult a vizsgálat, amely bebizonyította, hogy a három orosz játékos szervezetében meldonium jelenlétét mutatta ki a doppingvizsgálat.

Mivel kettőnél több játékos bukott le ugyanazzal a szerrel, így az ezüstérmet elvette az oroszoktól a szövetség. Halmazati büntetésként az orosz szövetség 20 ezer eurós (6,2 millió forint) pénzbüntetést kapott, és a válogatott két évig nem indulhat az U19-es kontinenstornán, ám utóbbit két év próbaidőre felfüggesztették.

A határozat ellen hét napig lehet fellebbezni. A jeles eseményen a magyar csapat negyedik helyen zárt. Hajdú János szövetségi kapitány vezetésével a dánoktól kaptunk ki 28-26-ra a bronzmeccsen, így minden bizonnyal mindkét csapat egy hellyel előrelép, a magyarok megkaphatják a bronzérmet, feltéve ha a kizárást helyben hagyják,

Meldonium

A véráramlást elősegítő meldonium – amely 2016. január 1. óta szerepel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség tiltólistáján – szívgyógyszerként mildronat néven terjedt el a balti államokban és Oroszországban. Használata javítja a vérkeringést, a sportolóknál így növeli a fizikai és mentális terhelhetőséget.

Marija Sarapova korábbi világelső teniszező az elsők között volt, aki meldonium használata miatt bukott le bő két évvel ezelőtt, azóta több tucat sportolót tiltottak el ezért. Még az idei, phjongcsangi téli olimpián is volt, akit ezért zártak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik