Sport

Nem lesz több 13-as játékosa a női kézilabda-válogatottnak

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) visszavonultatta a női válogatott 13-as mezszámát, amelyben Görbicz Anita szerepelt.

A csütörtöki, győri magyar-holland Európa-bajnoki selejtező bemelegítését minden magyar játékos “Köszönjük, Görbe!” feliratú, 13-as számú trikóban végezte. A kezdés előtt a 34 éves klasszis utánpótlás-játékosok sorfala között, a közönség ovációja mellett sétált a pályára.

Tudtam, hogy eljön ez a pillanat, de nem gondoltam volna, hogy ennyire izgatott leszek ma

– mondta meghatottan.

Az MKSZ nyilvántartása szerint Görbicz 2002 és 2017 között 233 mérkőzésen lépett pályára nemzeti színekben és 1111 gólt szerzett. A csapatkapitány a tavaly decemberi világbajnokságon, a Franciaország elleni vesztes nyolcaddöntőt követően jelentette be, hogy többé nem szerepel a válogatottban.

A szövetség nevében Pálinger Katalin alelnök, korábbi csapattárs mondott köszöntőt, aki úgy fogalmazott,

Görbicz a sportág királynőjeként, a világ legjobb női kézilabdázójaként köszön el a magyar válogatottól, és az odaadását, a mindenáron való győzni akarását emelte ki.

Pálinger Katalin beszéde Görbicz búcsúztatásán

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy elmondhatom, a világ legjobb kézilabdázónője vagy” – Görbicz Anita megkönnyezte korábbi játékostársa, Pálinger Katalin búcsúbeszédét.Részletekért kattints ide: goo.gl/umQU8S

Közzétette: M4Sport – 2018. március 22.


Novák András
főtitkár egy 233-as számú mezzel ajándékozta meg, a szurkolók egy szektornyi méretű, mezt formázó, “Köszönjük, Görbe!” feliratú drapériát feszítettek ki a lelátón, majd a Hooligans zenekar tagjai énekeltek a pályán.

A balszélsőként is bevethető irányító megköszönte mindenkinek – az edzőinek, a csapattársainak, a családjának – azt a szeretetet és segítséget, amivel elérte ezt a csodálatos karriert. A kezdés előtt Görbicz jelképesen átadta a csapatkapitányi karszalagot utódjának, Tomori Zsuzsannának, majd ő végezte el a kezdődobást.

Búcsúzik Görbe, a magyar kézilabda korszakos zsenije
Minden idők egyik legjobb magyar kézilabdázója, 233 meccs és 1111 gól után csütörtök este, Győrben, a hollandok elleni Eb-selejtezőn búcsúzik a nemzeti csapattól.

Görbicz az M4 Sportnak nyilatkozva leszögezte, a mai napig úgy gondolja, okos döntést hozott, és boldogan gondol vissza az elmúlt évekre.

A mai napig a pályán lennék, mert nekem a címeres mez szent és sérthetetlen, és ha a csapatnak pedig szüksége van rá, akkor ott is kell lenni. Viszont a családdal eldöntöttük, hogy ez a legjobb megoldás

– magyarázta a döntés hátterét.

Elárulta, Kim Rasmussen szövetségi kapitánnyal már két hónappal a világbajnokság előtt közölte döntését. A búcsúzó játékos hozzátette, nem volt kedvenc összetételű magyar válogatottja, mindegyikben szeretett játszani és mindegyiket nagyon jó csapatnak tartja.

Az olimpiák kapcsán van hiányérzete, mert bár 2004-ben ötödik, 2008-ban pedig negyedik lett, úgy érzi, további két ötkarikás játékokon is ott lehetett volna, ám a válogatott 2012-ben és 2016-ban nem jutott ki.

Kijelentette, a jelenlegi helyzettel nincs kibékülve, úgy érzi, nincs már annyi egyéniség, mint régebben, elment mellettünk a világ.

Számos kiváló szakemberrel dolgozott, de külön kiemelte a négy éve elhunyt norvég Karl Erik Böhnt, aki nagyon jól összerakta a csapatot szakmailag és lelkileg is.

Görbicz a következő szezont még a pályán tölti a Győri Audi ETO KC színeiben, de elárulta, tervezgeti már a jövőjét, szeretne gyerekekkel foglalkozni, elsősorban egyéni képzést tartani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik