Sport

Filmre viszik a szapporói csodát

24.hu
24.hu

2018. 03. 21. 12:40

Idén lesz tíz esztendeje, hogy a magyar jégkorong-válogatott története során először feljutott a világelitbe. A Sport TV április 17-én az „A mi Szapporónk” című dokumentumfilmjével állít emléket a sikernek.

A jégkorongszurkolók számára ugyanolyan egyértelmű, mit takar a „szapporói” csoda fogalma, mint a futballszurkolóknak az Aranycsapat. A Sport TV a magyar sport tíz évvel ezelőtti csodás eseményének kíván emléket állítani azzal, hogy április 17-én 19 órától bemutatja Gallai László szerkesztő-rendező „A mi Szapporónk” című 75 perces dokumentumfilmjét.

Ha van a magyar jégkorongban olyan csapat, amelyik megérdemli, hogy a hőstetteiről minden szépet és jót elmondjuk, akkor a Szapporóban járt csapat okvetlenül ilyen

– mondta Gallai, aki elárulta, aki kicsit is hozzátett a sikerhez, megszólal filmjében. Kiderül például, hogy az akkori szövetségi kapitány, Pat Cortina hány szemüveget és órát tört össze Magyarországon; hogy milyen érzés volt neki belépnie és közlekednie mosodának álcázott öltözőhelységben; hogy mikor és hogyan rendeltetett el Majoross Gergely sorsa; hogy két meghatározó hokiőrült szakember, id. Ocskay Gábor és Kercsó Árpád miképp emlékszik vissza a közös, rögös útra; hogy ki milyen siker után és hol fürdött meg ruhástól; és hogy mi Szapporó öröksége a magyar jégkorong számára.
A film külön megemlékezik a világbajnokság után egy évvel tragikus körülmények között elhunyt csapattagra, ifjabb Ocskay Gáborra is.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.