Sport

A kapuba beakadó síléc miatt szomorkodik a magyar paralimpikon

Befejezte szereplését a magyar csapat a phjongcshangi téli paralimpián: a szombati versenynapon a látássérült alpesi síző, Balogh Zsolt és vezetője, Bocsi Bence kiesett a műlesiklás első futamában, így helyezetlenül zárt.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) beszámolója szerint a jeges, meredek pályán 58 kaput helyeztek el, és a magyarok a táv harmadánál hibáztak:

Balogh síléce beleakadt az egyik kapuba, nem kerülte meg azt mindkét lécével, és ez kaputévesztést és kizárást jelentett.

Az első futamot a 18 versenyzőpárosból 12-en teljesítették, a magyarokon kívül még öt duó esett ki. Szabó László, az MPB elnöke azt mondta, a mostani eredmény csalódás, leginkább természetesen a sportolóknak.

“Többet vártak maguktól, és az élet minden területén az a legnagyobb csalódás, ha önmagadnak nem felelsz meg” – fogalmazott a sportvezető.

Mindazonáltal eljutottak a világ 18 legjobb látássérült síelő párosa közé, méghozzá a mezőnyben a legnagyobb sérültséggel, hiszen Zsolt 59 százalékos, míg mások 80-90 százalékos együtthatóval versenyeztek.

Az időmérő óra minden versenyzőnél az együtthatójával arányosan lassítva halad, Zsolt esetében majdnem fele olyan lassan, mint a valós idő, ezzel kompenzálva az erős látássérültségből fakadó nyilvánvalóan lassabb haladást.”

A Balogh-Bocsi páros szerdán a 15. helyen zárt óriás-műlesiklásban, a csapat harmadik tagja, Lőrincz Krisztina pedig 24. lett az ülő sífutók sprint viadalán.

A magyarok ezzel befejezték szereplésüket Phjongcshangban,

ahol mintegy 50 ország körülbelül 600 sportolója szerepelt, illetve szerepel. A hat sportágat – alpesi sí, sílövészet, kerekesszékes curling, sífutás, hódeszka és szánkós jégkorong – magában foglaló esemény vasárnap zárul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik