Sport

Körmend is megégett az Európa Kupában

Az Alba Fehérvár után másik csapatunk, a Körmend is komoly vereséget szenvedett szerdán a férfi kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

Litvániában komoly pofont kapott az Alba Fehérvár
A férfi kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzését álmosan kezdte a magyar bajnok, meg is lett a következménye.

Az olasz Reyer Venezia vendégeként jól indult pedig minden, a vasi csapat szinte végig vezetett az első negyedben, aztán a velenceiek egy 10-0-ás rohammal elhúztak. A kemény hazai védekezés miatt Gasper Potocnik együttese a második szakaszban csak kilenc pontot hozott össze.

Fordulás után egyre jobban eltávolodott az ellenfél, és 60-41-nél már eldőlni látszott a mérkőzés. Az utolsó játékrészben csak az olasz győzelem mértéke volt kérdéses, a magyar csapat végül szinte kilátástalan helyzetbe került a körmendi visszavágó előtt, mivel 32 ponttal maradt alul.

A második mérkőzésre jövő héten szerdán kerül sor.

Végeredmény – Európa Kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés

Reyer Venezia (olasz)-Egis Körmend 83-51 (16-19, 23-9, 21-13, 23-10)

Kiemelt fotó: fiba.basketball

Ajánlott videó

Olvasói sztorik