Sport

A betegséggel dacolva lőtt Eb-bronzot a magyar puskás csapat

Péni István, Sidi Péter, Somogyi Péter összeállítású puskás csapat bronzérmet nyert a győri légfegyveres Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.

Az olimpia műsorán ugyan csak az egyéni és a vegyescsapat számok szerepelnek, a nemzetközi szövetség azonban külön ízt akart adni a csapatok küzdelmének, ezért változtatott az eddigieken:

idéntől már nem a versenyzők egyéni alapversenyben elért eredményeit összeadva hirdet győztest, hanem külön versengést írt ki a triók számára.

A selejtezős szakaszban mindenki 30 lövést adott le, és ezen eredményeket adták össze, s rangsorolták a csapatokat. A versenyt a legjobb nyolc gárda folytathatta a negyeddöntőben, melyben párharcokat rendeztek a kiemelések szerint, azaz az első a nyolcadikkal csapott össze. Ebben a szakaszban minden sportlövő 20-20 lövést adott le, és az összeredmény alapján került ki a győztes.

Az elődöntő és a döntő viszont már pontra ment, azaz minden sorozat után a jobb két pontot kapott, míg döntetlennél mindkét fél egyet-egyet. A négy között a 16, míg az éremmérkőzéseken a 21 pontot elérő válogatott nyert.

A napot megelőzően egyértelműen a két világklasszissal, Péni Istvánnal és Sidi Péterrel felálló férfi puskásoktól lehetett a legtöbbet várni, sé ők nem is okoztak csalódást. A selejtezőben leginkább az egyéniben 12. Péni remekelt,

aki az egész mezőny második legjobb teljesítményét nyújtotta,

és nagy szerepet vállalt abban, hogy a csapat a második helyen zárt. Mindez azt jelentette, hogy a hetedik Norvégia ellen kellett megküzdeni az elődöntőért. Ebben a körben ugyan nem ért el kiemelkedő eredményt a magyar trió, ám így is nagyon simán győzött (622,4 kör-618,5 kör).

Az elődöntő aztán már nem alakult ilyen jól. Az egyéniben bronzérmes Petar Gorsa vezette horvát válogatott volt az ellenfél, mely az izgalmas mérkőzést végül nagy csatában 16-12-re nyerte meg.

A magyar csapat utolsó mérkőzésén így az volt a tét, hogy dobogóra állhat-e az együttes, vagy az utolsó szám eredményhirdetését is magyarok nélkül rendezik. A szerbek elleni meccs nem ígérkezett könnyűnek,

ám végül minden várakozást felülmúlóan alakult, ugyanis a magyarok körről körre húztak el riválisuktól, és végül 21-5-ös diadalt arattak.

“A bronzmérkőzéssel és az alap eredményemmel elégedett vagyok, viszont a horvátok elleni elődöntő sikerülhetett volna jobban is.” – nyilatkozta Péni István, megemlítve, hogy Sidi Péter lázas volt és ő sem érezte jól magát, ami befolyásolta az eredményeiket.

Nagyon szép lezárása ez az Eb-nek. Számomra ez a verseny a túlélésről szólt, mert lázas, influenzás voltam. Szerintem ha egészségesek vagyunk, döntőbe kerültünk volna és az oroszok ellen is lett volna esélyünk

– mondta Sidi Péter.

A férfi puskások versenyével jól zárult a nap, mely korábban hazai szempontból nem alakult túl jól. Különösen a női pisztolyosok versenye volt bosszantó, Major Veronika, Csonka Zsófia és Tobai-Sike Renáta ugyanis a harmadik helyen végzett a selejtezőben, ám aztán az első szakaszban visszafogottabban szereplő, az olimpiai és világbajnok Olena Kosztevics fémjelezte ukránok következtek, akikkel szemben alulmaradt a gárda, s a hatodik helyen zárt.

A férfi pisztolyosoknál Antal Balázs, Nagy László és Tátrai Miklós bejutott a nyolc közé, de mivel a hetedik helyen mentek tovább, a negyeddöntőben a nagyon erős szerbek következtek. Tátraiék a kieséses meccsen sem vallottak szégyent, nem voltak messze a riválistól, ám két körrel kikaptak, s a hetedik pozícióban zártak.

A női puskások között a Biatovszki Mira, Hanák Gabriella, Szijj Katinka trió gyengén lőtt, s a 19., utolsó helyen zárt. Az idei Európa-bajnokságon korábban puskában és pisztolyban nem sikerült dobogóra állnia hazai versenyzőnek.

A nem ötkarikás szakágban, futócéllövészetben viszont összesen nyolc bronzot gyűjtöttek a magyarok a felnőtteknél és a junioroknál.

Eredmények, csapatversenyek:

férfi puska:
1. Oroszország (Szergej Kamenszkij, Vlagyimir Maszlenyikov, Alekszandr Drjagin)
2. Horvátország (Petar Gorsa, Miran Maricic, Marin Cerina)
3. MAGYARORSZÁG (PÉNI ISTVÁN, SIDI PÉTER, SOMOGYI PÉTER)

 

férfi pisztoly:
1. Ukrajna (Oleg Omelcsuk, Pavlo Korosztilov, Viktor Bankin)
2. Szerbia (Dimitrije Grgic, Damir Mikec, Dusko Petrov)
3. Németország (Philip Käfer, Matthias Holderrid, Michael Schwald)
…7. Magyarország (Antal Balázs, Nagy László, Tátrai Miklós)

 

női puska:
1. Románia (Laura-Georgeta Coman, Roxana-Georgiana Tudose, Eliza-Alexandra Molnar)
2. Dánia (Line Peterman, Stine Nielsen, Rikke Ibsen)
3. Ukrajna (Anna Ilina, Marina Vojcsekivszka, Olga Zakapko)
…19. Magyarország (Biatovszki Mira, Hanák Gabriella, Szijj Katinka)

 

női pisztoly:
1. Oroszország (Vitalina Bacaraskina, Jekatyerina Korsunova, Margarita Lomova)
2. Németország (Monika Karsch, Sandra Reitz, Carina Wimmer)
3. Szerbia (Zorana Arunovic, Bobana Velickovic-Momcilovic, Jelena Tomic)
…6. Magyarország (Csonka Zsófia, Major Veronika, Tobai-Sike Renáta)

Kiemelt fotó: Krizsán Csaba / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik