Sport

Szívrohamot kapott a versenybíró Márton Anita dobása előtt

Az olimpiai bronzérmes Márton Anita 18,87 méteres dobással, a világ idei legjobbjával nyerte meg a női súlylökést a Sassnitzban rendezett nemzetközi atlétikai versenyen. Az csak most derült ki, hogy a verseny közben egy nem várt esemény nehezített a magyar atléta helyzetét.

“A harmadik sorozatban pont én következtem, amikor a bíró rosszul lett, gyakorlatilag szívrohamot kapott. Emiatt 15-20 percre le is állt a verseny.

Sok minden történt már velem az elmúlt évek során, de ilyen még nem, egy kicsit nehezen sikerült összekapnom magam utána”

– nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek Márton.

Akinek az volt a terve a verseny előtt, hogy megközelítse a 19 métert, és ez teljesült is, hiszen csak 13 centivel dobott rövidebbet.

“Én azt vártam Anitától, hogy 18,70 környékén fog lökni, egy kicsivel túlteljesítette, de ezért nem vagyunk szomorúak egyáltalán. A technikát mindig lehet javítani, mert olyan még nem volt, hogy valaki tökéletes technikát hajtott volna végre. Anitánál a csípőmozgáson kell javítani – ez határozza meg, hogy milyen pozícióból tudja elkezdeni a lökést” – mondta Eperjesi László, Márton edzője.

Márciusban Birminghamben rendezik a fedettpályás vébét, ahol komoly esélyekkel indulhat harcba az aranyéremért súlylökőnk, aki előtte még az országos bajnokságon lép dobókörbe, addig pedig folytatja a felkészülést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik