Sport

El tudja képzelni az olimpiát ökölvívás nélkül?

Veszélybe kerülhet az ökölvívás olimpiai részvétele, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elégedetlen a sportág nemzetközi szervezetének (AIBA) irányításával és pénzügyi helyzetével.

A NOB igazgatótanácsának kétnapos phjongcshangi ülését követően a szervezet elnöke, Thomas Bach elmondta: rendkívül nyugtalanítónak találják, ami az ökölvívóknál történik, és készek a sportággal kapcsolatban merész döntéseket is meghozni.

Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy felülvizsgáljuk az ökölvívás részvételét a 2018-as ifjúsági olimpián, illetve a 2020-as tokiói olimpián

– közölte Bach. Hozzátette: elégedetlenek az AIBA által készített jelentéssel, így a NOB vizsgálni fogja a szervezet további működését.

A NOB korábban felfüggesztette az AIBA-nak járó pénzek kifizetését, amíg a szervezeten belüli helyzet nem normalizálódik. A NOB végrehajtó bizottsága azért döntött így, mert az AIBA-ban július óta vezetői válság van: októberben felfüggesztették a korábbi elnök Vu Csing Kuót, aki csődközeli helyzetbe vezette a szövetséget, és ezért novemberben lemondott tisztségéről.

A szövetséget ideiglenesen az olasz Franco Falcinelli irányította, aki a január végi rendkívüli kongresszuson nem vállalta tovább a megbízatást. Jelenleg az üzbég Gafur Rahimov személyében ismét ideiglenes vezetője van a szervezetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik