Sport

Babosék kicsit kiengedtek a végére, de ott vannak az elődöntőben

Babos Tímea ezen a héten is kettesével játssza a mérkőzéseket, ugyanis nem sokkal azt követően, hogy bejutott a negyeddöntőbe a 226 ezer dollár (56,7 millió forint) összdíjazású kemény pályás tajvani női tenisztornán, a párosok mezőnyében is pályára lépett a helyi Csan Hao-csinggel az oldalán.

Babos Tímea olyan mérges volt, hogy az ütőjét is elhajította
Szerencsére azért fölvette az ütőt a harmadik játszmára és megnyerte a meccset.

Babosék az első kiemeltek, az ellenfél pedig a japán Hozumi Eri és Namigata Junri kettőse volt a csütörtöki negyeddöntőben. Az első szett elég simán alakult, mindössze 22 perc kellett a magyar-tajvani párosnak, hogy 6-1-es előnybe kerüljön és a második játszma elléptek 5-1-re, majd egy elveszített gém után meccslabdájuk volt, amit nem tudtak kihasználni. A japánok lendületbe jöttek, feljöttek 5-4-re, ám Babosék a következő játékban lezárták a mérkőzést és bejutottak az elődöntőbe. A mérkőzés 62 perc alatt véget ért.

Hibino Nao és Okszana Kalashnikova kettőse jön a négy között.

Eredmény – Tajvan Open, női páros, negyeddöntő

Babos Tímea, Csan Gao-csing (magyar, tajvani 1.) – Hozumi Eri, Namigata Junri (japánok) 6-1, 6-4

Nyitókép: Greg Wood/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik