Sport

Hosszú Katinka: Most egy kicsit behúzom a féket

A hétvégén rendezik a 2018-as FFN Golden Tour sorozat első állomását Nizzában, amelyen az eredeti tervek szerint Hosszú Katinka is indult volna, de kedden reggel a szervezők felé is megerősítette, hogy

nem vesz részt a viadalon.

„Sok dolgot átgondoltam, mérlegeltem az elmúlt napokban az idei versenyzésemmel kapcsolatban, és nemcsak a jelenlegi fizikai állapotom, valamint a sérülésveszély miatt” – mondta a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka a közlemény szerint.

Azt is mondta, hogy később kezdte el a felkészülést, a napi edzésrendje is másképp alakul, mint az előző években, így természetes, hogy valamennyit változik a versenynaptára.

Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem fogok indulni versenyeken, folyamatosan készülök most is, hiszen imádok úszni, eszembe sem jutott, hogy abbahagyjam, csak most egy kicsit behúzom a féket, és másképp alakítom a felkészülési időszakot. Amikor elérkezettnek látom az időt, ígérem, ismét ott leszek a rajtkövön

– mondta Hosszú.

A háromszoros olimpiai bajnok kihagyott már két versenyt, amin általában indulni szokott, Antwerpenben és Luxemburgban sem állt rajtkőre.

Hosszú és férje, Shane Tusup decemberben, közleményben ismerték el, hogy megpróbáltatásokon megy keresztül a házasságuk. Mindkettejüket díjazták az Év sportolója gálán, de oda is külön mentek. Az amerikai edző magyarul olvasott fel egy üzenetet, amiben bocsánatot kért a többi közt a feleségétől is.

Fotó: Gonzalo Arroyo Moreno/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik