Sport

Hosszú Katinka cáfolja a pletykákat

Fotókra épülő összeesküvéselmélet szerint korábbi edzőpartnere és az úszónő között több van puszta sportkapcsolatnál. Hosszú Katinka szerint ez nem igaz.

A Ripost azzal gyanúsítja Hosszú Katinkát, hogy edzőpartnere, Dudás Dániel és közte több van puszta sportkapcsolatnál. A lap mindezt azzal a két fotóval látja bizonyítottnak, amin semmi más nem látszik, minthogy a két úszó az edzés, majd gofrizás után együtt távozik az étteremből.

A cikk megjelenése után a háromszoros olimpiai bajnok cége, az Iron Corporation Kft. az alábbi közleményt juttatta el honlapunkhoz:

A mai Ripostban, illetve annak online változatában Exk­lu­zív fotók: új pár­já­val bu­kott le Hosszú Ka­tinka című írásban valótlan tartalmat közöltek, melyhez önkényesen megvágott és komponált képet használtak.

Hosszú Katinka valójában két csapattársával és barátjával együtt volt egy étteremben az aznapi edzésük után, amikor az említett szerkesztőség fotósa észrevette őket, de a képeket és a szöveget úgy alakították, hogy az valótlan és rá nézve sértő történetet közöl.

A Riposthoz és a cikket átvevő Blikkhez már eljuttattuk a helyreigazítási kérelmet.

Amennyiben bármilyen formában megjelentetitek/átveszitek az említett írást, cégünk képviselőjének tájékoztatása szerint jogi útra fogjuk terelni az esetet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik