Sport

17 éves magyar öttusázó lepte meg a világkupa mezőnyét

A fehérorosz Irina Praszjancova sikerével zárult szombaton a Peridot fedettpályás öttusaverseny női döntője, legjobb magyar a mindössze 17 éves Gulyás Michelle második lett a hagyományos, budapesti idénynyitón. A finálé 36 fős mezőnyében kilenc hazai versenyző volt érdekelt, ám a csütörtöki selejtezőből csoportelsőként továbbjutott világbajnoki ezüstérmes Kovács Sarolta nem volt a résztvevők között.

Az esti zárószám, a futásból és lövészetből álló kombinált szám előtt olyan sűrű volt a mezőny, hogy négyen is egyszerre vágtak neki a távnak, köztük a tavalyi győztes, Praszjancova. A legjobb magyar a hatodik helyen álló Gulyás csupán kettő másodperccel követte őket.

A 2000-es születésű Gulyás megnyerte az úszást, vívásban negyedik lett, majd a kombinált számban remekül célzott, így feljött a dobogó második fokára.

Meglepően jól sikerült a verseny, hiszen alapozásból jöttem, ez az év első viadala. Majdnem egyéni csúcsot úsztam és vívtam, ráadásul felnőtt mezőnyben először indultam

– mondta boldogan a KSI öttusázója.

Fotó: pentathlon.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik