Sport

Hosszú Katinka még nem áll készen a versenyzésre

Hosszú Katinka kihagyta az antwerpeni úszóversenyt és nagyon úgy fest, hogy a hétvégi, luxemburgi Euro Meet eseményen sem áll rajthoz. A háromszoros olimpiai bajnok úszónő a Bors kérdésére válaszolt sajtósán, Kiss Kingán keresztül, azt üzente:

A formám nem az igazi, én pedig nem állok úgy rajthoz, hogy nem érzem tökéletes állapotban magam. Nem tudok félvállról venni egyetlen egy versenyt sem. A formába hozás időszakában a sérülés kockázata is jelentős, nem szeretnék hosszabb kihagyást emiatt.

Azt már Kiss Kinga tette hozzá, hogy nem tudja meddig tart az átmeneti időszak és, hogy Hosszú mikor készül együtt ismét edző-férjével, Shane Tusuppal. Mint ismert, a házaspár kapcsolata válságba került decemberben, egyelőre külön élnek és az Év sportolója gálán (ahol mindkettejüket díjazták) is külön voltak. Az amerikai tréner akkor magyarul olvasta fel beszédét, melyben bocsánatot kért mindenkitől, elsősorban feleségétől.

Íme Shane Tusup sírós mea culpája vágatlanul
Az amerikai lett az év edzője és beszédével sokakat meglepett.

Közben a Blikk azt írja – uszodai pletykákra hivatkozva –, hogy az úszónő már ismét Shane Tusup útmutatása szerint készül.

Hosszú Katinkával kapcsolatos hír még, hogy az európai szövetségnél (LEN) nem ő lett az év úszónője. Pedig sorozatban négyszer is őt választották ezt megelőzően, most a svéd Sarah Sjöströmöt látták a legjobbnak.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik