Sport

Óriási: a Sopron Basket Európa legjobb nyolc csapata közt

24.hu
24.hu

2018. 01. 18. 08:17

Szerda este a Sopron Basket 66-61-es győzelmet aratott a belga Castors Braine otthonában a női kosárlabda Euroliga 12. fordulójában. Ezzel a csapat 12. forduló után 8/4-es győzelem/vereség mutatóval, húsz szerzett ponttal az A-csoport második helyén áll és már matematikailag is bebiztosította helyét az Euroliga negyeddöntőjében Roberto Iniguez együttese. A lányok érthető módon örültek.

Women’s Basketball Sopron (@wbsopron) által megosztott bejegyzés, Jan 17., 2018, időpont: 2:05 (PST időzóna szerint)

A kifejezetten küzdős meccsen fokozatosan került a magyar csapat fölénybe, de ettől még a vége előtt nem sokkal 57-57-et mutatott az eredményjelző. A találkozó utolsó négy percében a Sopron amerikai légiósa, Crystal Langhorne vált főszereplővé. Előbb 2+1-es helyzetet értékesített, , majd a center középtávoli kísérlete is célt ért, végül betörésből is eredményesnek bizonyult (a csapat legeredményesebb dobója 15 ponttal zárt végül). Segítségével 64-61-re húzott el a Sopron, amely a meccset Turner két büntetője zárta le.

Euroliga, nők, eredmény:

Castors Braine – Sopron Basket 61-66 (14-11, 21-21,15-19, 11-15)

Az A-csoport állása:

1. Dynamo Kursk 12/0 24 pont
2. Sopron Basket 8/4 20 pont
3. ZVVZ USK Praha 7/5 19 pont
4. Bourges Basket 6/6 18 pont
5. Galatasaray 6/6 18 pont
6. ESBVA-LM 4/8 16 pont
7. Castors Braine 3/9 15 pont
8. CCC Polkowice 2/10 14 pont
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Man with eyeglasses drinking water from plastic bottle in the city

Mérgező anyag szivárog a műanyag palackokból

Kommentek

WASHINGTON, DC - OCTOBER 24:  U.S. President Donald Trump listens to Director of Communications for the White House Public Liaison Office Omarosa Manigault during an event in the Oval Office of the White House October 24, 2017 in Washington, DC. President Trump honored the eight winners of the National Minority Enterprise Development Week Awards Program during the Oval Office event.  (Photo by Alex Wong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.