Sport

Magyar bronzérem született a rövidpályás gyorskorcsolya Eb-n

Bácskai Sára Luca bronzérmes lett 1500 méteren a drezdai rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján.

A magyar versenyző a középmezőnyben helyezkedett, a táv kétharmadánál azonban feljött a harmadik helyre. A hajrában többen is megelőzték, csakhogy előtte ketten is kicsúsztak, így negyedikként haladt át a vélvonalon. A futam után kizárták a holland Suzanne Schultingot, ezért Bácskai harmadik helyen végzett. A 19 éves magyar versenyző pályafutása első egyéni érmének örülhetett. Korábban a váltóval volt Eb-ezüst- és -bronzérmes, valamint világbajnoki második.

A kisdöntő, amelyben Jászapáti Petra volt érdekelt, ám a hatfős futam ötödik helyén ért célba, így összességében 11. lett. Az elődöntőben kiesett Kónya Zsófia 16.-ként zárt.

A férfiak B döntőjében Krueger Cole sokáig harcolt az első helyért belga riválisával, körökön át a külső íven korcsolyázott, de nem sikerült élre állnia. A végén ez visszaütött, mert láthatóan elfáradt, így végül szintén ötödikként ért célba, és összesítésben 11. lett. Az elődöntőben búcsúzott két magyar közül Burján Csaba a 20., Knoch Viktor a 21. helyen végzett.

Eredmények – Rövidpályás gyorskorcsolya Eb

női 1500 m:
1. Martina Valcepina (olasz) 2:36.889 perc
2. Yara van Kerkhof (holland) 2:37.373
3. Bácskai Sára Luca 2:38.689
…11. Jászapáti Petra
…16. Kónya Zsófia

férfi 1500 m:
1. Sjinkie Knegt (holland) 2:14.886 perc
2. Szemjon Jelisztratov (orosz) 2:14.942
3. Vladislav Bykanov (izraeli) 2:15.432
…11. Krueger Cole
…20. Burján Csaba
21. Knoch Viktor

Fotó: Sebastian Kahnert/dpa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik