Sport

Hamarosan megint elrajtol Budapestről a flúgos futam

Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Budapest-Bamako ralit, amely január 12-én délután rajtol a Lurdy Ház mellől. Tizenhat nap és 8600 kilométer megtétele után a Gambia fővárosában, Banjulban ér majd célba a világ legnagyobb amatőr ralijaként jegyzett verseny.

42 ország 456 indulója adta le a nevezését a szervezők tájékoztatása szerint.

Akárcsak az elmúlt években látnivalókban, izgalmas terepekben és könyörtelen utakban most sem lesz hiány

– nyilatkozta a futam alapítója Szabó Gál András.

A verseny és túra az idén is egy hideg éjszakai szakasszal és háromnapos szuper maratonnal kezdődik. A mezőny tagjai nem sokkal naplemente előtt indulnak útnak és az éjszaka kell lejutniuk Genováig. Marokkóban kemény, hosszú hegyi etapok várnak a csapatokra. Az Atlasz és a Jebel Sarhro hegységeken át kanyargó hegyi utakon át jutnak le az indulók a Szaharába. Az fárasztó és idegőrlő szakaszokat rövid nyugat szaharai örömautózás követi. A háborús övezetként nyilvántartott Nyugat Szahara után Mauritánia aranyló homokdűnéi és sivatagi útjai következnek.

Mauritániában a futam történetében először lesz etap az Atar-Boutilimit puha, homokos szakasz. Az 530 kilométeres sivatagi részen egyetlen lakott település sincs és a nomád forgalom is elenyésző. A Dakarokon is csak kétszer volt része a programnak ez a zord szaharai rész

– mondta Villám Géza.

Szenegál szavannás tájai, tengerpartja, folyói, vályogkunyhós falvai pedig igazi felüdülést ígérnek majd a mauritániai nehézségek után. Szenegálban klasszikus szavannás szakaszokkal kell majd megküzdeni. Az aligátoroktól és vízilovaktól hemzsegő folyón való átkelés után pedig két nap Gambiában való vezetéssel ér véget az idei Budapest-Bamako

A 2018-as pályáját úgy írtuk meg, hogy a kezdő versenyzőknek se legyen túl nehéz, de a tapasztaltaknak is tartalmazzon rengeteg kihívást

– mondta Lukács-Tóth Kálmán, aki november jelentősebb részét Afrikában töltötte a pálya kijelölésével.

Az idén az indulók 45 százaléka magyar és az 55 százaléka külföldi. A környező országokon kívül nagyon sok lett, litván és észt induló áll majd rajthoz. A futam történetében először lesz brazil, mexikói, japán és új-zélandi csapat is.

A futam védelmét Mauritániában megerősítették a helyi hatóságok. A napokban megjelenő itinerben hívják majd fel a szervezők a legfrissebb biztonsági előírásokra a résztvevők figyelmét. Szenegálban és Gambiában nincs sem terrorfenyegetettség sem politikai instabilitás.

Idén is 4 kategóriában indulhatnak résztvevők. A verseny, a túra és a vicces járműveknek fenntartott Spirit kategória mellett a legtöbben a 4X4 túra kategóriában neveztek. Az ő útvonaluk nagyjából egyezik a versenyzőékkel, de itt győztest nem hirdetnek.

A Spirit kategóriában, az idén is rengeteg furi verda áll majd rajthoz. A kis autók mezőnyét egy Trabant, egy kis Polski és egy japán mini autó, egy 1963-as évjáratú Subaru 360-as vezeti

– tette hozzá Szabó Gál András.

A mára kultikus ismertségű Budapest-Bamakon celebek is megfordulnak évről évre. Az idei futam sztár versenyzője az Afrikából nemrégiben hazatért trash reality hős, Pumped Gabó lesz, ő versenykategóriában indul egy Land Rover Discovery fedélzetén.

Nincs nagy offroad tapasztalatom, de nyerni szeretnék és egyben elindítani autóversenyzői karrierem

– nyilatkozta Pumped Gabó.

Afrika legjelentősebb jótékonysági ralijának munkáját az idén is az a Magyar Afrika Társaság segíti. A szokásos adományok mellett az idén az indulók két kutat is ásnak két Gambiai faluban.

A hivatalos futam előtti programok

Budapest-Bamako Jótékonysági Party

Január 9., 20 óra,  Pointer Pub, Bajcsy Zs. út 21. Belépő: 1900Ft. Vendég: Pumped Gabó és Villám Géza.

Budapest-Bamako Rajt Ceremónia

Január 12., 14 óra, Lurdy Ház parkoló IX. Könyves Kálmán krt. 12-14.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik