Sport

Alaposan ránk ijesztett a zágrábi aréna

Aranyossy Áron
Aranyossy Áron

újságíró. 2018. 01. 10. 19:32

Kedden, azaz három nappal az Európa-bajnokság kezdete előtt azzal fenyegetőzött az Ingra építőipari cég, hogy a Zágreb Aréna nem nyitja ki a kapuit az Eb-n. Az aréna építéséért felelős szervezetnek tartozik Zágráb városa, az üzemeltető, sőt még a horvát állam is az Index.hr beszámolója szerint.

Az Ingra állítása szerint két millió eurós tartozás halmozódott föl, ráadásul hónapokkal csúsztak már a havi bérleti díjak kifizetései is. Végül azonban sikerült abbban megállapodni, hogy legalább a torna lebonyolításához elegendő összeget előre megkapta a cég.

A 2009-es zágrábi világbajnokság után másfél millió kunás tartozás halmozódott föl, amelyet sem Zágráb városa, sem a Horvát Kézilabda-szövetség, sem a horvát kormány nem akart rendezni. Arra kértük a Horvát Kézilabda-szövetséget, hogy az Európa-bajnokság költségeit előre fizessék ki, s mivel ők ezt maradéktalanul megtették, minden akadály elhárult, hogy Zágrábban elkezdődhessen az Eb

– áll az Ingra közleményében.

Zágrábban a C csoport küzdelmeit rendezik majd Montenegró, Németország, Macedónia és Szlovénia részvételével, az összes találkozóra elfogytak már a jegyek.

Az Eb csoportjai és a magyarok programja

Férfi Európa-bajnokság menetrendje:

A-csoport (Split): Horvátország, Svédország, Szerbia, Izland
B-csoport (Porec): Franciaország, Fehéroroszország, Norvégia, Ausztria
C-csoport (Zágráb): Németország, Macedónia, Montenegró, Szlovénia
D-csoport (Varasd): Spanyolország, Dánia, Csehország, Magyarország

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
2018. január 13. 20:30: Dánia-Magyarország (tv: M4 Sport)
2018. január 15. 18:15: Magyarország-Spanyolország (tv: M4 Sport)
2018. január 17. 18:15: Csehország-Magyarország (tv: M4 Sport)

A csoportok első 3-3 helyezettje jut a középdöntőbe.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Könnygáz száll a Parlamentnél

Oszlatják a tüntetőket.

Élő videó: Könnygáz száll a Parlamentnél