Sport

Várandósan játszott a vébén az olimpiai és világbajnok kézis

Pénteken, az Instagramra tett ki egy olyan képet Camilla Herrem, amely alapján arra lehetett következtetni, hogy a 31 éves kézilabdázó gyermeket vár. A norvég TV2 meg is kérdezte, a játékos pedig megerősítette:

július 1-jére várja első gyermeküket férjével, a szintén kézilabdázó Steffen Stegavikkal.

Mindez egyébként azt is jelenti, hogy a balszélső már várandósan lépett pályára a németországi világbajnokságon, amelyen ezüstérmes lett a norvég válogatottal. Azt mondta, az orvosa beleegyezésével játszott. Kilenc mérkőzésen négy gólt szerzett.

A fotó, amivel bejelentette, hogy gyermeket vár:

https://www.instagram.com/p/BdAcF9JAaXo/

Camilla Herrem Norvégiával mindent megnyert, amit meg lehet: 2012-ben olimpiát, 2011-ben és 2015-ben a világbajnokságot, 2008-ban, 2010-ben, 2014-en és 2016-ban az Európa-bajnokságot.

2017-ben a Bajnokok Ligája-győzelemtől is egy karnyújtásnyira volt, de a Vardar Szkopjéval hosszabbításban kaptak ki 31-30-ra a Győrtől a budapesti Final Four döntőjében.

Fotó: Lukasz Laskowski/PressFocus/MB Media/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik