Sport

A 17 éves Keszthelyi Vivien az Audi főhadiszállásán ünnepelt

Mozgalmas hetet tudhat maga mögött Keszthelyi Vivien, melynek csúcspontjaként a magyar autóversenyzőt néhány nappal 17. születésnapja után az Audi németországi központjában, a gyár legnagyobb legendái és versenyzői társaságában látták vendégül a szokásos évzáró eseményén.

A múlt hét eleje újabb nagy kihívást hordozott Keszthelyi számára. A nemzetközi sorozatok tekintetében legfiatalabb magyar pontszerző pilóta ugyanis nagy lendülettel készül a helikoptervezetéshez szükséges szakszolgálati engedély megszerzésére, ennek érdekében pedig egy speciális egészségügyi vizsgálaton kellett helytállnia – azóta kiderült, sikerrel vette az akadályokat.

A hétvégét már a németországi Neuburgban töltötte a fiatal pilóta, ahol egy fantasztikus show, az Audi Race Night 2017 elnevezésű esemény keretében ünnepelte a sikeres évet a német autógyár.

A rendezvényen a gyár összes pilótája, köztük Keszthelyi Vivien, és legnagyobb klasszisai vehettek részt. Az Audi versenyzői számos bajnoki címet zsebeltek be 2017-ben.

A még mindig utánpótláskorú, de az elmúlt két évben már a felnőtt mezőnyben készülő és versenyző Keszthelyi Vivien a nemrég befejeződött idényben az Audi Sport TT Cup sorozatban állt rajthoz.

Az év elején balszerencsésen több versenyt is feladni kényszerült, a balesetek – melyekben vétlen volt – miatt 14-ből csak 7 futamot tudott befejezni, azonban ez is elegendő volt számára ahhoz, hogy a TT Cup 2017-es idényét végül 65 ponttal a 13. helyen fejezze be.

Ez kiemelkedő eredmény a magyar autósport történetében, hisz magyar autóversenyző ilyen fiatalon korábban soha nem szerzett pontot rangos nemzetközi sorozatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik