Sport

Hosszú Katinka: Meg akartam dönteni a világcsúcsot, de lehetetlen volt

Hosszú Katinka pénteken folytatta kiváló szereplését a rövidpályás úszók koppenhágai Európa-bajnokságán, háromszoros olimpiai bajnokunk előbb 200 háton (1:59.23-es idővel), majd egy órával később 100 vegyesen (56.97) csapott elsőként a célba. Utóbbi számban nagy riválisát, a svéd Sarah Sjöströmöt verte. Mérföldkőhöz érkezett ezzel a karrierje során Hosszú, aki eddig négy aranyéremnél jár Dániában:

az olimpiákon (3), nagypályás világbajnokságokon (7), rövidpályás vb-ken (13), nagypályás Eb-ken (13) és rövidpályás Eb-ken (14) most szerezte az 50. aranyérmét.

„Kétszáz háton az idő nem volt igazán jó, de végül is az aranyérem megvan, ez számít elsősorban. Utána a száz vegyesen meg akartam dönteni a világcsúcsot, de ez egy órával a kétszáz hát után gyakorlatilag lehetetlennek tűnt – bár végül is ez az idő annyira nem lett rossz. Nem kezdtem igazán jól, viszont mellen sikerült döntő előnyt szerezni” – mondta a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) tájékoztatása szerint Hosszú.

A magyar válogatott az oroszok mögött a második helyen áll az Európa-bajnokság éremtáblázatán: a négy Hosszú-arany mellett Bernek Péter tudott nyerni, neki van még egy ezüstje is, illetve Kapás Boglárkának is van egy második helye, Gyurta Gergely pedig egy bronzot tett be eddig a közösbe.

Az idei rövidpályás Eb vasárnapig tart.

Az éremtábla élcsoportja

Oroszország 6 2 2

Magyaroszág 5 2 1

Hollandia 4 1 1

Németország 3 2 1

Olaszország 2 5 3

Litvánia 2 – 1

Ukrajna 1 1 –

Fotó: MTI/EPA/Lars Möller

Ajánlott videó

Olvasói sztorik