Sport

A Sopron az Euroligában, a Szekszárd az Európa Kupában nyert

24.hu
24.hu

2017. 12. 13. 20:42

A Sopron 75-73-ra nyert szerdán a Galatasaray otthonában a női kosárlabda Euroliga nyolcadik fordulójában.

A magyar bajnok 4/3-as győzelmi mutatóval érkezett a hozzá hasonlóan 11 pontos isztambuli riválishoz. A mérkőzés első negyede aztán mindjárt döntőnek is bizonyult, mert a magyar együttes az ott megszerzett tízpontos előnyből gazdálkodva végig vezetett. Ugyan a törökök az utolsó játékrészben mindent elkövettek, hogy legalább egyenlíteni tudjanak, két pont végül megmaradt a soproni vezetésből.

A Sopron Basket egy hét múlva a lengyel CCC Polkowice csapatát fogadja.

Az Európa Kupában furcsa módon két magyar csapat került össze egymás ellen a legjobb 16 közé jutásért folyó küzdelemben. Az első mérkőzést Győrben rendezték, ahol a második negyed után a szekszárdiakelhúztak, s bár a harmadik negyedben ismét nyílt volt a találkozó, a záró tíz percben döntött az Atomerőmű.

Legközelebb csütörtökön mérik össze erejüket a felek.

Eredmények – Euroliga, Európa Kupa

Euroliga

A csoport, 8. forduló:
Galatasaray (török)-Sopron Basket 73-75 (12-22, 13-14, 23-22, 25-17)

Európa Kupa

CMB Cargo Uni Győr–Atomerőmű KSC Szekszárd 67–73 (19–21, 13–18, 17–17, 18–20)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

A video grab from footage broadcast by the UK Parliament's Parliamentary Recording Unit (PRU) shows Britain's Prime Minister Theresa May as she speaks in the House of Commons in London on January 15, 2019, before MPs vote on the government's Brexit deal. - Parliament is to finally vote today on whether to support or vote against the agreement struck between Prime Minister Theresa May's government and the European Union. (Photo by HO / PRU / AFP) / RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT " AFP PHOTO / PRU " - NO USE FOR ENTERTAINMENT, SATIRICAL, MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.