Sport

Bronzérmes lett a férfi kardcsapat a hazai vívó-világkupaversenyen

Harmadik helyen végzett a magyar válogatott a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard világkupaversenyen vasárnap délután.

A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású csapat az első két akadályt könnyen vette a belgák és az utóbbi időben remeklő irániak ellen.

Ezután az olaszok következtek, két pár után még nem álltunk jól, ám a harmadik asszóban Gémesi fordított, innentől pedig az utolsó párharc végéig a magyaroknál volt az előny. A második körben nyert Szatmári és újra Gémesi, majd döntetlent vívott Szilágyi, így hat párharc után 30-24 volt az állás.

Az utolsó szakasz viszont nem sikerült: előbb Gémesi kapott ki, majd Szatmári hozott össze egy döntetlent, végül Szilágyi maradt alul 8-3-ra Luca Curatolival szemben, aki így 37-40-ről fordítani tudott.

A bronzéremért az oroszokkal kellett vívni, akik szintén előnybe kerültek két párharc után, Decsi azonban nagy különbségű győzelmet aratott, amivel átvette a vezetést. Szatmári ugyan kikapott, de Gémesi visszavette az egytusos előnyt, Szilágyi pedig tartani tudta az eredményt. A következő párban Gémesi növelte a különbséget, így a végén – 35-30 után – két döntetlen is elég volt a győzelemhez.

Eredmények – Zarándi Csaba Emlékverseny:

a legjobb 16 között:
Magyarország-Belgium 45-19
negyeddöntő:
Koreai Köztársaság-Franciaország 45-43
Oroszország-Egyesült Államok 45-40
Magyarország-Irán 45-34
Olaszország-Németország 45-34
elődöntő:
Koreai Köztársaság-Oroszország 45-29
Olaszország-Magyarország 45-43
a 3. helyért:
Magyarország-Oroszország 45-40

(Fotó: hunfencing.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik