Sport

Tehetségesek a fiatalok, ám alázat, tisztelet és szorgalom kevésbé szorult beléjük

Nyolc év után nyert ismét Világkupa-versenyt Rédli András, aki elmondása szerint a párbajtőrözők sorozatának legnanói állomásán erődemonstrációt tartott a Berta Dániel elleni fináléban.

Az idei világbajnokságon bronzérmes vívó az M4 Sport Sportreggeli című műsorában szerdán elmondta, hogy kellett neki az arany, ezért mindent megtett, hogy egyértelmű sikert arasson honfitársa ellen, aki bravúros teljesítménnyel menetelt el a döntőig.

Dani előtt le a kalappal. Nemcsak amiért ezüstérmes lett, hanem azért is, mert klasszisokat vert meg”

– méltatta versenyzőtársát az ezt megelőzően 2009-ben, Heidenheimben vk-győztes Rédli, utalva arra, hogy Berta a főtáblán többek között a világranglista-vezető olasz Paolo Pizzót és a riói olimpiai bajnok dél-koreai Park Szang Joungot is legyőzte.

A csapatban tavaly olimpiai bronzérmes Rédli a nyári játékok után nem sokkal komoly sérülést szenvedett, ennek fényében pedig várakozáson felülinek nevezte idei évét. Mint mondta, ő mindig lépésről lépésre szeret haladni, idén azonban egyértelműen nagyobbat ugrott ennél, aminek nagyon örül.

A tapasztalt, 34 éves párbajtőröző beszélt a csapatról is, melybe Imre Géza és Boczkó Gábor kiesése után fiatalokat építettek be, akik azonban egyelőre még küzdenek a felnőtté válás nehézségeivel, és hullámzó a teljesítményük. Rédli szerint ennek tudható be a mostani csapatverseny hetedik helye is, mivel a nyolc között az oroszok ellen vezettek a hetedik asszó végéig, mégis kikaptak.

“Ez elsősorban azért van, mert a fiatalok még hektikusak. Egyszer tudnak hat tussal nyerni, aztán a következőben kikapni öttel, ami borzasztó. Ezzel kell kezdenünk majd valamit a közeljövőben, és természetesen még össze is kell érnünk”

– mondta a 2014-ben egyéni Európa-bajnok sportoló, hozzátéve: többek között rá hárul a feladat, hogy segítse az új generáció tagjait, akik szerinte kiemelkedően tehetségesek, ám alázat, tisztelet és szorgalom kicsit kevesebb van bennük a szükségesnél. Mint mondta, ezért időről időre el kell beszélgetnie velük Dancsházy-Nagy Tamás vezetőedzőnek és az öregeknek.

“Annak idején én is megkaptam ezt az öregektől, én sem voltam szent, a munka hőse” – jegyezte meg. Rédli, akinek Imréék kiválása után teljesen más lett a szerepe a csapatban, úgy látja, hogy nehéz feladat vár rájuk a következő években, de egyértelmű cél, hogy a válogatott ott legyen a tokiói olimpián, és erre szerinte minden esélye meg is van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik