Sport

Kosárlabda-vb: két alapembert bukott pénteki ellenfelünk

Két alapembere nélkül áll ki a magyarok ellen a lengyel férfi kosárlabda-válogatott a világbajnoki selejtezősorozat pénteki nyitányán.

A bb1.hu szaklap szerdai híradása szerint a pénteki mérkőzésen nem számíthatnak Adam Waczynski és a honosított A.J. Slaughter játékára a lengyelek, mivel klubjaik nem engedik el őket. Előbbi a Málagát erősíti, utóbbi az ASVEL Lyon-Villeurbenne játékosa, s az Euroliga-részvétel miatt nem csatlakozhatnak a nemzeti együttesükhöz.

A magyar válogatottból ugyanezért hiáynzik majd Hanga Ádám is, míg a honosított Govens Darrin későn elkészült papírjai miatt hiányzik. Rajtuk kívül a fiatalítás érdekében Wittmann Krisztián, Ferencz Csaba és Tóth Norbert nem lép pályára pénteken Bydgoszcz-ban.

A négy darab hatos csoport első három válogatottjai kvalifikálják magukat a világbajnokságra, a mieink az első körben Litvániával, Lengyelországgal és Koszovóval küzdenek meg a továbbjutásért. Pénteken Lengyelországban kezd a magyar csapat, vasárnap pedig Debrecenben fogadja Koszovó legjobbjait.

A magyar válogatott kerete Lengyelország ellen

Ruják Adrás (Atomerőmű SE), Allen Rosco (Tenerife), Keller Ákos (Alba Fehérvár), Juhos Levente (Szedeák), Vojvoda Dávid (Szolnoki Olaj), Kovács Péter (Szolnoki Olaj), Benke Szilárd (ZTE), Perl Zoltán (Falco), Filipovity Márkó (Alba Fehérvár), Eilingsfeld János (Atomerőmű SE), Karahodzsics Kemal (KTE), Váradi Benedek (Falco)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik