Sport

Lemondott a felfüggesztett elnök

Lemondott elnöki posztjáról Vu Csing Kuo, a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) vezetője, akit botrányai miatt októberben függesztettek fel elnöki tisztségéből. Az AIBA hétfőn közölte, hogy a tajvani sportvezető a lemondás mellett döntött. A közleményben jelezték: a szövetség és Vu megegyeztek abban, hogy a közöttük fennálló valamennyi jogi vitát és peres eljárást lezárják.

Belháború van, felfüggesztették a nemzetközi bokszszövetség elnökét
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) fegyelmi bizottsága felfüggesztette tisztségéből Vu Csing Kuo elnököt.

A 71 éves Vu – aki tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetőségének – 2006 óta irányította az AIBA-t, munkáját azonban hosszú ideje támadták, az elmúlt időszakban komoly ellenzék alakult ki vele szemben a szövetségen belül. Pozíciója júliusban gyengült meg végképp, amikor a végrehajtó bizottság szavazást kezdeményezett leváltásáért, és létrehozott egy ideiglenes vezető testületet az elnök ellenében.

Meglehetősen sok vád merült fel Vuval szemben:

  • csődközeli helyzetbe hozta a szervezetet,
  • ellenfeleit el akarta távolítani a végrehajtó bizottságból,
  • jóváhagyás nélkül hozott fontos, anyagi jellegű döntéseket,
  • félrevezette a médiát és a nemzeti szövetségeket az AIBA pénzügyeiről,
  • megakadályozta, hogy bizalmatlansági szavazás legyen ellene

A jelenlegi, ideiglenes vezetés az olasz alelnök Franco Falcinelli kezében van, az adatok szerint a szervezet adóssága több mint 15 millió dollár (4 milliárd forint). Új elnököt vélhetően a január 27-i rendkívüli közgyűlésén választ majd a szövetség.

(Fotó: AFP / Fabrice Cofrini)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik