Sport

Federert legyőzte, de a vébét nem tudta megnyerni a belga teniszező

Grigor Dimitrov nyerte a férfi teniszezők londoni világbajnokságát, miután a vasárnapi fináléban nagy csatában, három szettben legyőzte a Roger Federert kiejtő David Goffint.

Kiesett Roger Federer az ATP-világbajnokságról
Toronymagas favoritként lépett pályára szombaton, mégis lemarad a vébé fináléjáról a svájci játékos.

A döntő első játszmája kissé hektikusan kezdődött, a 26 éves Dimitrov az első két adogatását elveszítette, ám a belga ellenfele is elbukta első szervajátékát. Goffin 4:3-ig őrizte brékelőnyét, a bolgár azonban ekkor egyenlített, majd 6:5-nél ismét fogadóként nyert, ezzel övé lett a szett.

A második játszmában már sokkal jobban vigyáztak szerváikra a felek, egyetlen brék született ebben a szakaszban, amelyet Goffin érte el, így egyenlíteni tudott, vagyi jöhetett a harmadik, mindent eldöntő szett.

Goffin játékában három bréklabdához jutott, ám a bolgár nem adta adogatását, s ettől olyan erőre kapott, hogy a folytatásban esélyt sem adott riválisának: a döntőjátszmát 6:3-ra nyerve karrierje eddigi legnagyobb sikerét aratta. Dimitrov győzni tudott Brisbane-ben, Szófiában, Cincinnatiben megnyerte az első 1000 pontos tornáját is, az év végi vébét pedig hibátlan játékkal nyerte.

Végeredméyny – ATP-világbajnokság, döntő

Grigor Dimitrov (bolgár, 6.)-David Goffin (belga, 7.) 7:5, 4:6, 6:3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik