Sport

Michelisz a második a makaói főfutamon, igazi krimi lesz a vébé hajrája

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2017. 11. 19. 07:26

Szombaton, a túraautó-világbajnokság első makaói versenyén Michelisz Norbert az ötödik helyen autózva csapódott neki a korlátnak a szűl pályán, ezzel pedig tömegkarambolt okozott, ami miatt egy körrel korábban leintették a futamot, viszont Michelisz így is megtarthatta az ötödik helyét. A magyar pilóta szerencséjére a fő futam csak egy nappal később, vasárnap volt és a szerelőknek is nagyobb teret engednek ilyenkor, így teljesen rendbe tudták hozni a Hondáját.

Vasárnap az eső miatt biztonsági autó mögött rajtolt el a verseny, amely a makaói futamok történetében az első esős futam volt. Michelisz itt a második helyről várta a rajtot, ám a safety car miatt nem tudta egyből támadni Robert Huffot, aki aztán a későbbiekben ellépett a mezőnytől és végül magabiztos győzelmet aratott, kilencedszer nyert Makaóban.

Michelisz Norbert a második helyen ért be, és mivel a világbajnoki pontversenyben vezető Thed Björk az ötödik lett, így a két pilóta között mindössze 6,5 pont a különbség.

Mehdi Bennaninak még matematikai esélye lenne megelőzni őket, de ez már tényleg csak matematikai, úgyhogy a világbajnoki cím majd Björk és Michelisz között fog eldőlni. Már csak egy versenyhétvége van hátra, december 1-jén Katarban lesz a szezonzáró.

Fotó: Europress/DPPI/Clement Luck

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Egerszalók, 2016. szeptember 13.
Az Egerszalóki Gyógy- és Wellnessfürdő - Saliris Spa és Konferencia Hotel épülete a Forrás út 4. szám alatt. A vizet 1992-ben az Egészségügyi Minisztérium gyógyhatásúnak minősítette. Ennek jelentőségét felismerve épült a Saliris Resort gyógyszálloda. 
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.