Sport

Még mindig bajok vannak az orosz doppingprogrammal

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség csütörtöki közleménye emlékeztet rá, hogy az Orosz Antidopping Ügynökség (RUSADA) 2015 óta nem végezhet semmilyen tesztet, akkor derült fény arra, hogy az országban államilag támogatott doppingolás zajlik.

A szervezet ezért összeállított egy ütemtervet, hogy milyen feltételek teljesülése esetén kaphatja vissza jogköreit az orosz labor, ám a szervezet vezető tanácsának legutóbbi, szöuli találkozóján megállapították, ezek közül többet sem teljesítettek.

A Twitteren nyilvánosságra hozott értékelés szerint a független felülvizsgálati bizottság szerint a RUSADA továbbra is a „nem megfelelő” státuszban marad.

Oroszország mellett a WADA – mely azt is bejelentette, hogy a központja legalább 2031-ig Montrealban marad – Kuvaitot, Egyenlítői-Guineát és Mauritiust is ebbe a kategóriába sorolta.

A WADA által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását feltáró tavaly decemberi jelentése szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között 30 sportágban mintegy 1000 sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik